Vári Csabának

Szavaid üres házak, széldöntötte erdők, feldúlt kertek,

idegen város vagy, melyben riadt vadak vágtatnak,

és hiába hívod, hiába várod, nem jön a felmentő vadász.

Hagytad, hogy mások törjék össze maszkjaid,

hordozod, mit magadra bilincseltél, cipeled a másét.

Igenjeid nemek lettek, nemek az igenek,

s mert ámítás, hogy minden ölben otthonra leltél,

s mert minden ittben csak távolságaidat mérheted,

arra gondolsz, katapultálni volna jó, zuhanni.

Hová?