Hosszú az út, zöldje biztat.

Porzó föld radíroz talpat.

Ma éjjel az Isten altat.

Súrol a kő, tűlevél húz.

Szegény párán szakad a blúz.

Hegymenetben battyog a túsz,

ki nem rab, csak a reményé,

s megy tűzön át, vízen át, csak ölelné.

Nem rab ő, csak a reményé.

Hosszú az út, szikkadt-sáros.

Barázdája rabnak vánkos.

Rég elmaradt már a város.

Csöndes a kajla holdajak.

Csak a nemalvó sejt hallgatag

tapodni megtorpant angyaltalpakat:

a titokban végbement csalódás

oltára előtt lett torlódás.

Valaki ás, csak egyre ás.