[2020. július]

---

Mind majdnem,
de sosem hiánytalan.

Az egó, mint garat hátsó falán egy
leöblíthetetlen szemöldökszálnyi
rögeszme, úgy tapad az
érzékelés nyálkahártyájába.

A nyelv kifordul önmagából,
ahogy megpróbálja elsimítani:
maga alá hajtja az uvulát, és
a szájpadlás redőiben tapos.

Úgyse megy. Mégsem pihen,
hiába tudja azt is pontosan,
hogy legfeljebb magától múlik el.

Minél tovább nyeldesi,
annál kevésbé változik,
de a kétely is egyre jobban ül:

hogy nincs is ott, sőt,
ott sem volt soha,

csak kisült receptorok
között átfutó feszültség