B. L.-nek

Ez a szó jutott eszembe a temetésen,

amikor a koporsót leengedték. Ott álltunk

a sír szélénél, és volt, aki sírt, zokogott, más csak

szomorú volt. Igen, az elmélyülés kifejezés jutott

az eszembe, egy szó, amelyet annyiszor hallottam,

amelyet énmagam is használtam, kiejtettem olykor.

Most természetesen a test szertartásos leengedése

hozta felszínre bennem ezt a szót, és az is eszembe

jutott hirtelen, hogy az előbb még a pap a magasba

szálló lélekről beszélt, kérvén az Istent, hogy tisztítsa

meg azt a földi szennytől, mielőtt az a mennybe

emelkedne. A felemelkedés vigasz az elmélyüléssel

szemben. Hányszor hallottam az életben, hogy fel kell

emelkedni, vagy felül kell emelkedni. És hányszor

hallottam azt is, hogy el kell mélyülni bizonyos

dolgokban. A tananyagban. A filozófiában.

A Bibliában. Ahhoz, hogy megtaláljuk a helyes választ.

A jó döntést. A jó utat. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk.

El kell mélyülnünk, hogy végül felemelkedhessünk.

Micsoda Janus-arcú minden szó, minden kifejezés!

Hallom, hogy dobolnak a rögök a koporsón.

Mennyire kell elmélyülnie az embernek 

az életben? Mennyire kell elmélyülnie

az embernek a halálban? Mennyire kell magasra

szárnyalnia a léleknek, ha megtisztult már attól,

ami itt lent beszennyezte? Nem tudok elmélyülni

ebben a versben. Nem vagyok sem lent,

nem vagyok sem fent. Megyek vízszintesen

kifelé a temetőből. A kijáratnál kaláccsal 

és pálinkával kínálnak meg...

2023. január 6.