Azt akartam, hogy (az isten) valaki végre észrevegyen.

Hogy ne úgy legyek rossz, ahogy eddig, alkalmatlanságból,

ügyetlenségből, hanem készakarva. Direkt rosszul dönteni. 

Aztán mentséget találni, miért csábítottam el valaki más párját, 

és nem azt, hogy tizenhét éves voltam és szeretetéhes, 

ennél több kell, jobb indok. Lehetőleg évek. Közben odaadni 

az elsőket számtalan közül – első spangli, első szex, 

első öntudatlan kitárulkozás, feltétlen bizalom és 

a rokonoktól kapott ballagási pénzem. Vagy a diákhitelem. 

Attól vers a vers, hogy el lehet bújni benne. 

Ebben a szövegben meztelen vagyok.

Nem is vers, csak vallomás, gyónás, 

monomániás fecsegés. Mászolygás.

Az undor és a részvétnyilvánítás indokolt, 

ám szükségtelen, se a megvetés, 

se a sajnálat nem visz előbbre.

Az elsők, az első felnőtt évek, ott tartottunk.

Persze csak nekem elsők, neki már volt addigra tizenhárom;

mégis, én szégyelltem, hogy elloptam tőle ez együtt töltött hatot,

hogy zsákutcába csaltam – nem ismertem mást, abban nőttem fel.

Közös képernyőnézések és családi ebédek, ahol úgy teszünk, mintha.

A levest borsozzuk, paprikázzuk és meghintjük egy csipet asztali szóval.

Az elsők, az elsők a lényeg, hinta-palinta, tudom már hajtani, 

össze tudom mosni a fentet és a lentet, az első öngyilkossági kísérletét 

a féltékenységgel, megcsalással, rángatással. Hinta, palinta. 

Dagad-apad a tenger, ígéret és fenyegetőzés nyaldossa a partot,

egyszerre vagyok alatta s fölötte: csak én menthetem meg. 

Lám, nem hiába születtem meg erre a világra, dolgom van itt. 

Első gyűrű, első vallomások, első lehasítások és meghasonulások, 

és az első döbbenet, hogy ez nem is az első, hanem a sokadik.

Hogy mindig is ezt csináltam, ugyanazt, mint mások énelőttem. 

Rianás, riadás, hirtelen világosság a kifeszített lepedőn, 

hogy én nem ezt akarom, erre már jártam,

láttam, átéltem, ismerem; és ugyan nem tudom, hol, 

de lennie kell másik ösvénynek, ha nincs, a testemmel

vágok magamnak, letöröm az ágakat, széttépem a bozótot, 

de akárhogy is, találok egy másik utat, és addig fogok futni, 

míg valaki nem szól, hogy átléptem a határt.