Hol az árnyak összelépnek, ott, ahol

egy irányban folyamodnak a törzsek, ott, abban a percben

megjelenünk, lecsúszva a csontokról, a fényt majd 

vállvetve görgetjük tovább.

Mondd el az álmokat. Azt írd majd meg,

ahogy egyetlen lélegzetben építettük a pavilont, így halljuk

vitrinben az üvegcédrus csörrenését. Csilingel, rezeg bennünk,

benőve tereinket, átvilágítva a tüdőt, sötét erdőket.

Módosult billentyűink árnyat vetnek az űrben –

fehér inget ölts, legyél a csont, rajtunk izomból dobogjon 

a tisztaság.

Játszd a fúgát, utolsó etűdöt. Játssz kongó gyöngysort,

csigolyák roppanását a szárítókötélen.