Elpusztították, de életre kelt,

és már megint vonul fölöttünk reggel.

Ébresztőórával s varjúsereggel

vitázom félálomban. Felemelt,

aztán elejtett engem is az ég,

hogy mint diót a varjak, összetörjön,

itt vagyok mégis épségben a földön.

Bár meggyötört, elenged a sötét,

és sok fekete madárrá szakad,

míg átsüt köztük a reggeli nap,

akár az Úr gyéren szőtt köpenyén,

s ha kárognak, már-már boldog vagyok,

hogy feltámadt és újra kavarog

a sok varjú, mert mindig van remény.