Mind koccintana földiekkel újra,

ízelné óbor csillagcseppjeit,

mert hegedűnek nem szakadhat húrja

a süketségbe pattant csendekig,

visszhangzik, zeng a lent még odafent

a feneketlen nagy üvegpohárból,

míg felhőjáték felvonása leng,

jaj, páraingben ha fogadna páholy

hallgatni a holdfényvonó zenés

ovációját fűre, fára fűzve,

míg felszikrázik harmatlelkendezés

anyagtalanon átütő derűje,

és feltámad, és újra kivirágzik

anyánk mosolya, Riderék kis boltja,

szaladj, fiam, már semmi sem hiánycikk,

élesztőért kenyérsütésnyi korba,

lélekkovászhoz végy szíves beszédet,

lángoshoz lángot néhány nihil nullán,

amennyit korrekt mérlegtányér mérhet

földhözragadt mértékegységen túl már,

ne félj darázstól, dúvad is szeretne, 

hüvelykujjadért fellebbez akácfa, 

udvart se szeletel tortaszeletre

nagy tortaevők torának hatálya,

tán visszhangzik a lent még odafent

a feneketlen égi kupolából,

felhőszínjáték felvonása leng,

pörgő világgal elfordul a páholy,

hol virgonckodva tollászkodik, csapdos

tócsa tükrében tetszelgő veréb, 

hátha megfejti előjelek cakkos

villámlását, mikor szívünkbe tép.