Ha megérem, egy űrvirágos kertben 

megírom legelső légüres versem,

mint anyám bukszusai közt hasalva,

tenyerén nem tart szín, illat hatalma,

tán monitorrá meredt Himalája

billentyűzetén hág fel a verslába 

katlanból csúcsig hahó rímhívóra

kancsalrímű nirvána-vízióba, 

agysejt se sejt bár, széthullt univerzum

csörömpölése a zene, a metrum,

fogat csikorgató klapancia

havas lapszélétől arasznyira, 

azért, akár ősrobbanás előtt,

mikor nem volt éléskamra, befőtt,

holdudvar, Fiastyúk, Göncölszekér,

sárga pitypang, madárlátta kenyér,

otthont ringató anyanyelv szavát

nem üli körül ünneplő család,

nem bólint nyáron vén eperfa lombja

háborítatlan esti nyugalomba,

még minden mintha kezdetek előtt,

se szeretet, áldás, se temetők,

mégis ígéret a feltámadásra,

semmi méhében mindenségét lássa,

vers nélkül, vakon eleitől fogva

lelkierőtér fénye mihez fogna?