Mondd, meddig kényszerülök még arra,

hogy időről időre lámpákat kapcsoljak,

monitorra pillantsak,

hallgatózzam utánad?

Néha elindul benned a zenedoboz,

veszélyeztetett madárfajok csivogását

szórja szét a sötétben, mielőtt ölni indulsz.

Megcsikordul a lelkiismeret.

Óvatosságra int az agyonvert baribál szelleme,

ami éjről éjre beléd költözik.

Ezt az óvatosságot kanyarítja utálattá

emberfogú mosolyod.

Éjről éjre több a jajveszékelés nevetésedben.

Egyre több alkatrészed helyére nőnek hús– vér szervek.

Néha már magad kapcsolod fel a fényeket,

pillanatra belebámulsz a biztonsági kamerába.

Ilyenkor látni vélem kopott borításod résein át,

hogy egészben pácolt sármányok vannak

mellkasodba tömködve,

hogy szemeidet egy kitömött grizzlyről

ültették át torz pofádba.

Csak ezek az időszakosan javuló

látási viszonyok ne lennének.

Mennyivel könnyebben lélegeznék,

ha teljes sötétségben közelednél, Freddy.

Ha bármit beleképzelhetnék motozásodba, morgásodba.

Ha csak az utolsó pillanatban vicsorítanád

arcomba borotvaéles, pusztuló faunádat.