Bántottak az emberek,

Bántottak, büntettek:

Nekem járó szívadót

Korán beszüntettek.

Addig is, mint rossz adós

Fizettek fanyarul.

Örültek, hogy életem

Tőlük elkanyarul.

Emberektől életem

Rég el is kanyarult,

Embertelen utakon

Egy-egy a rám borult.

Kővel hogyha megdobáltak:

Körötte fű fakadt,

Puhítgatva szelíden

Kegyetlen utakat.

Így vigasztalt engemet

Hol a fű, hol a fa,

Így lett a nap tűrhető,

Járható az éjszaka.

Kisírt képem így hűlt le,

Így lohadt le talpam,

Pár virágom így nyílt ki

Haloványan, halkan.

Megalázott fejem is

Megint megemeltem,

Békés fű-fa módjára

Megbékült a lelkem.

Megtanultam: csak kifogy

Minden kő, minden éj,

Minden út csak végre jut,

Utas mind célba tér.

Emberformám elvetem,

Nélküle megleszek,

Elmegyek a föld alá,

S véle ott egy leszek.

Elmegyek a föld alá.

Föld ölén föld leszek,

Fába hágok, fűbe szállok:

S velük egy-zöld leszek.

Vándor fölött enyhülés,

Talp alatt fű leszek;

Kit a világ kitagad:

Ahhoz én hű leszek.