I. M. P. S.

A hűvös árnyú fák alatt,

hová a fény űzte őket,

ébren közülük nem maradt

egy sem – összegömbölyödve

feküdtek, egymáshoz közel,

s mialatt aludtak, elszállt

fehér félelme szívüknek.

A fák, akár a vitorlák,

a szélnek nekifeszültek,

s a szél a tébolyról dalolt:

márványfalakról – mind ledől –

és köldökéről a földnek.

Fehér madár szállt jobb felől

az első ébredő felett,

és sötétség hullt belőle.

Ki eddig aludt, felébredt,

került kenyér, kevés juhsajt,

pár olajbogyó meg érett,

gyantás ízű bor. S tudta mind,

ugyanúgy szól minden jóslat.