Anyámmal megyünk a temetőbe
Kaptatunk fölfele a meredek úton
Jobbra és balra sírok vagyis a
Tökéletes megnyugvás hona
– emlékek elvetélt álmok otthona –
Apám sírjánál megállunk és
Megállapítjuk hogy a föld
Besüppedt fel kellene töltetni
Még egy pad is jó volna hogy
Leülhessünk és merenghessünk
A voltakon s a nincseken meg a
Széjjelgurult apró kincseken
Olyan valószerűtlenül megfoghatatlan
Mindez hogy itt fekszik ő ki valamikor
A feltámadás igéjét hirdette és hitt is
A feltámadásban a feltámadás varázsában
Én meg hittem benne fizikai jelenléte
Fölsejlik egy-egy szóban mozdulatban
Csöndben ricsajban váratlan fordulatban
Látom mosolyát két sötét szemét
S szemeiben a szomorúságot
A mélységet és a magasságot
Remény vakablakában kilátástalanságot
Aztán a halált az egyértelműséget
A temetést a visszaszámlálást
Az egész gyönyörű bánatban
Pőrén csillogó szertartást
Anyámmal jövünk a temetőből
Ereszkedünk le a meredek úton
Lényünk egymással határos
– ugyanarra gondolunk: apámra –
Ő özvegy én pedig félárva
Óvatosan lépünk a hiányra
Mint törékeny üveglapra
Vigyázva járunk viszket magányunk
A sarkon elválunk ő haza én is haza
Omlós a lelkünk málló és laza