Oly idegen a világ nélküled:
a csillagokban keresem szemed,
e két rejtelmesen izzó szenet,
s agyam mélyén felrí a rémület,

mert nyomasztók az éjek, nappalok,
a nyár vad ragyogása és ledér

heve egy mosolyoddal fel nem ér,
lelkemben is kihűlnek a dalok,

mint tested égő melege a széken,
leheleted emléke a szobában,
papucsaid, mik szanaszét hevernek:

a ház hideg és puszta, árva; szégyen:
ebben a forró afrikai nyárban
magányos vacsorám közben didergek.