[2022. május]

A tekintetek sugár erdejében én, magamra

hagyott szolga dolgozom, hogy anyám magjai kikeljenek.

Úgy szórta el őket, mintha biztos lett volna benne, eső

nélkül és talaj nélkül is találnak maguknak hazát, fogalma

sem volt, mennyi gondozás, mennyi áldozattal teli év

kell nekik végül ahhoz, hogy egyáltalán gyökeret

ereszthessenek. Még messze a sarjadás, olykor pedig

én is türelmetlen vagyok, mégis bízom növekedésükben,

majdani lombjukban, és minden erőmmel kapaszkodom

abba, hogy ezek nem egyszerű magok, ezeket hagyta

hátra, és úgy tűnik, a kezdetektől fogva ezeket bízta rám.

Dolgaim bokra annyi, amennyit megkövetelnek,

napirendemet hozzájuk igazítom. Ápolom és rendezem

körülöttük a földet, mert talaj végül került, a vizet

pedig testem cseppjeivel biztosítom. Úgy dolgozom,

mintha napszámos, mintha munkatáboros volnék, nem

félve, de folyton megfeszítve. Minden megpihenésem

idején felemelem a fejem, és hogy éppen van-e

fölöttem ég, anyám elégedettsége dönti el.