Gyalog a csillag csak Istenig jutna,
nem emlékezve képekre, kapukra,
madárnál gyorsabb madárlátta szútra.

Eltelepült a mindenség mellőlünk,
másik mindenség helyette előtűnt,
jaj, nincs, csak egész; a szőlő merő fürt.

A test állata másodtestre vágyik,
lelkesít mégis a vágytalanságig,
ahol már nem a fény szava világít.

Nem emberé a lassúság vívmánya,
liliom terel lakhatóbb irányba,
az erdő is kert, csak nincs ránk szignálva.

Mindenfelé álmok emléke terjeng,
miféle lét van a nemlétnél beljebb,
hogy késztet, holtak hangján énekeljek?