Szilágyi Domokosnak

Ígéretekkel, kényszerekkel

Ölel magához a világ.

Csak egyszer adja meg magát,

S örökre kárhozott az ember.

Ragályos átlagvélemények,

Előregyártott tettek és

Potyán kapott elismerés

Varsái közt bujkál a lélek.

Furfangjait varázslatának

Egymás után idézi fel,

Hogy az légy, aki néki kell,

És ne az, aki igazán vagy.

Elméletekkel, babonákkal

Próbál rábírni, hogy lenyeld,

Hogy elismerd, hogy igeneld,

Hogy megbékülj gyalázatával.

Illemtudó nagylelkűséged

Csiklandva kéri, hogy segíts,

De hogyha csak egyszer segítsz,

Már bekapott és megemésztett.

Igenjeinkkel szív magába

Ős ellenségünk, a világ.

Belőlünk építi magát,

Mint a pyrhána, mint a cápa.

És íme, ezredévek óta

Legjobbjainkon is kifog.

Pedig együgyű a titok:

Egy szó csupán, egy kicsi szócska;

Egy szó, amelyet pofájába

Kell vágni, kérjen bármit is,

Még ha igazat állít is,

Mivel nem méltó soha másra;

Egy árva szó – ismerjük régen,

De százszor áldott az, aki

Ki meri végül mondani,

Hogy: nem. Hogy nem. Hogy csak azért sem.