[Látó, 2009. február] 



   Kenderkötél képzete nyomja nyakamat,
   a gondolataimtól a szobám remeg,
   a szúró halánték alap, míg a kamat
   a lehunyva is távolba látó szemek.


Csak egyre vágyom még, ami elérhetetlen,
   s hiába álmodom meg, nem lehet velem –


Fáradt voltam, s a hideg konyhakőre tettem,
   mert nem tehettem az öledbe a fejem.