A mosásba halt bele Kóriczné, a rövidzárlatos mosógépbe tette bele az elhált ágyneműket, áramütés érte, de a lepedő, a párnahuzat, a paplanhuzat és a hálóinge legalább tiszta lett, a férje nem vette észre, úgy temették el, hogy nem tudódott ki.
Utolsó erejével bizonyosodott még meg róla, hogy az ócska, zárlatos masina elvégzi azért még a munkáját, mert a mennyországba készült világéletében.
Hogy lehet csak így meghalni, szörnyülködtek, és a lavór, amibe belecsattant Kóriczné szép feje, kikerült az udvarra, kézről kézre adták hátra, a fürdőszobából a mosókonyhába, a mosókonyhából az előszobába, az előszobából az eresszel fedett lépcsőre, a lépcsőről a csatorna torka alá. Kimosták, kiöblítették, lögybölték, megforgatták, az eső vize nyalta körbe sebesen annak a tálnak a falát, egy csepp sem pördült ki belőle, hanem egyszerre loccsant a virágoskertbe, a rózsatövekre. Mégsem használták soha többet, ott rozsdázott meg a ház fundamentumának támasztva, mint ahogy arra a fundamentumra sem húztak jó sokáig falakat. Mit lehetne építeni magbafagyott eljövendőre, téglákat csupán, falakat aligha.
Jó volna, ha arról beszélne, miféle alapokat rajzol bele az Úristen a lelkünkbe születésünkkor, hogy miféle tervrajzokkal áll elő, ha már téglákkal kereskedik, mondta Kóriczné férje a papnak temetés előtt, hogy az isten nem baszná szét ezt a világot, az ő építményét, csillapította később magát a temetés után, és megnyugodott.
Mióta titkokkal kereskedem, azóta érdekel Kóriczné esete is, és egyik este hazafele menet megfogtam Fodor Péter gallérját, és a szemébe világítottam az apró fényű zseblámpámmal. Mióta a világ, Fodor Péter kőműveskedéssel foglalkozott, volt valami olyan ügyesség a kezében, amitől a téglák maguktól összetapadtak, valamiféle titkos nedv keringett az ereiben, attól tudta úgy felállítani azokat a falakat, időtlen házakat húzott föl Fodor Péter abban az időben mindenfele, azt is mondják, Istent kísértett, merthogy csak a magasságos építménye tarthat, míg a világ.
Fodor Péter pontosan Kóriczné házával szemben bérelt szállást, mert Kóriczné férje megkérte, toldaná ki a házat, ha már elbontották a disznóólakat és a pajtát, hogy az öregek meghaltak. Addig nem engedjük, csak ha meghalunk, mondta Kóriczné anyósa, és meghaltak, a fundamentum pedig már az első tavaszon készen állt. Fodor Pétert fogadta meg Kóriczné férje, hogy folytassa azt a fundamentumot.
Halló, suttogta bele a kagylóba Kóriczné, és félrehúzta a firhangot, mert szemben vele, a vonal másik végén Fodor Péter állt.
A temetés után a kiterített ágyneműket először a szél szárította zörgősre, később májusi eső verte, aztán júliusi nap szítta, szeptemberi ólom rakott rá nehezéket, októberi fagy dermesztette, szentestei csönd nyugtatta, és szilveszteri petárda zaja tépte cafatokra.
Fáslikat kellett akkorra már Fodor Péter erős combjai közé tekerni, lepedőkből, gyolcsból tépték a fáslikat, azzal kötözték be a kőműves fekélyeit, amelyeket Isten világának építése közben szerzett be.
Miféle malter, miféle mész tartja meg azokat a falakat, Fodor Péter, kérdezte Kóriczné, és letette a kagylót. Fodor Péter pedig még aznap este megállt a szemközti nyitott ablak szárnyai alatt, és hajnalig leste, miként alszik el Kóriczné a férjével. És amikor elaludtak, kivette a férje mellől Kóricznét, és hátravitte, be a hosszan hátrafutó fundamentum tövébe, és úgy tette magáévá, hogy kicsorduló spermájából bőven jutott a halmokba rakott téglákra, a homokcsomókra, és az oltatlan mész is sistergésnek indult, ahogy Kóricznéból kihúzta a farkát.
Egy évvel később azt mondtam Kóriczné özvegyen maradt férjének, hogy ráadásul ez nem minden.
Az özvegy bambán vicsorgott, és láttam, hogy a háta mögött a ruhaszárítón megsárgult, megbarnult ágyneműszalagokat összegabalyítja a kert felől érkező szél. Fodor Péter a spermájával köti meg a téglákat, a falakat, a házakat, ha van örökkévalóság, akkor az Fodor Péter hatalmas heréiből buzog elő. Hogy minden ház, amit tulajdonosa Fodor Péterrel készíttetett örökkévalónak, az Fodor Péter spermájával lenne összeragasztva, kérdezett vissza Kóriczné özvegyen maradt férje, az jó, nevetett teli torokból, mert az én házam hátsó traktusa, bizony, mondom néked, sosem készült el.
Kóriczné férje nem tudta, és magam is akkor jöttem rá, amikor Fodor Péter egy Kóriczné leánykori nevének monogramját viselő kispárnahuzatot vett elő, ez volt az alig tenyérnyi segge alatt, mondta a kőműves, ekkor jöttem rá, hogy a Kóriczék házát sokáig ágyban, párnák közt építették ők ketten, és hogy az örökkévalóság számára tégla szükségeltetik, nem pedig pihetoll.
Az automata mosógép – Kóriczné özvegy férje nemrég vásárolta – halkan zümmög a régi helyén. Kóriczné férje időnként fölül a tetejére, a lábát onnan lógatja a fürdőkád színültig engedett forró vizébe. Ezelőtt két évvel a feleségét áramütés érte, az ócska mosógépük okozta rövidzárlat ölte meg, a feje pontosan a zománcos lavórba esett, valószínűleg egy-két másodpercet élt még. A mosógépben ágyneműk voltak, amiket aztán az egyik gondos rokon szépen kiteregetett az udvarra száradni. A temetésen sokan voltak, a tiszteletes szépen beszélhetett, mert sokan feketére sírt szemmel jöttek ki a ravatal mellől az udvarról, a kutyát már előző nap átvitték a harmadik szomszédba, valószínűleg jó lehetett hozzá Kóriczné, mert mindvégig ugatott, pedig csitítgatták, egyszer még bele is rúgtak. Nemrég a templom közvetlen szomszédságába egy imatermet szavazott meg a presbitérium, a gyülekezet teljes bizalmát és támogatását élvezve. A munka elvégzésére Fodor Péter házépítőt kérték fel, mert ő a legtapasztaltabb mesterember a környéken. Kóriczné özvegyen maradt férje, elképzelhetően felesége, Kóriczné Piroska emlékére, az elsők között volt, aki tekintélyes adományával járult hozzá rügyfakadáskor a munkálatok mihamarabbi elkezdéséhez. A mosógépet sokszor csak úgy üresen is elindítja Kóriczné özvegy ura, de amióta kiolvasta a használati utasításból, hogy az nem tesz jót a masinának, beleszórja a tiszta ágyneműket is. Jézus Krisztus édesapja ács volt.