[Látó, 2010. február]


 


 


Visky András: Gyáva embert szeretsz. Pécs, Jelenkor Kiadó, 2008.


 


DP Hozzám azok a versek állnak távol, amelyekben én-formát és ő-formát emleget a szöveg. Valahogy vers-idegennek érzem ezeket az entitásokat. Pl.: „Az Apa-forma a legfélelmetesebb mindig..." – Egy harmadik című versben.
LZs Nem értem, miért vers-idegenek? Nem elég személyesek?
DP Nem elég képszerűek. Mennyivel jobb ez: „Előbb a könnyek záporát indítottad el, / azután színed elé idéztél, napra nap..." – Anna hálaadó éneke. Vagy ugyanitt: „a várakozás jéghideg sátorában".
LZs Ami miatt hozzám közel áll ez a kötet, az pontosan a „képszerűség" levetésének, olykor letépésének a gesztusa. Szabadulni akar, mert a képek túl kényelmesek, túl elhivatottak, túl könnyen elmondanák, amit nem lehet elmondani. Mondok példát is. Épp az említett Egy harmadikban: ahogy többször nekiszalad, újrakezdi, próbálkozik, „szóözön"-ről beszél, a képeket cserélgeti, mint optikus a próbalencséket, és akkor ott a mondat, a lecsattanó szentencia: „az ember sohasem meztelen, és a nő a legkevésbé".
DP Igen, ez nagyon szép. De a költészet számomra mégis képek és a jó képekért való küzdelem. Ha pedig „levetés", akkor a Goblent hoznám fel, amely a legjobb kötete szerintem, és ahol úgy mozdul el a képektől, hogy mégis LÁTUNK valamit, például a címadó versben. A képeket a történet hordozza…
LZs Itt is vannak képek, szép képek – „mintha tűzvészt óvnánk villámtól", „bizonytalan nevű fa leghátul a kertben" –, nem dinamikus, hanem statikus képek, de azt hiszem, épp ebben van ennek a kötetnek a lényege, ebben a statikusságban, ebben a mozdulatlanságban – nincs mozdulat, nincs ív, nincs rajz, nincs történet –, a megnevezhetetlenségben. Hiába keressük a lényeget, mert a lényeg ismeretlen dimenzióban leledzik – leghátul a kertben, nem is ember, se nem nő, se nem férfi, hanem fa. Egy kertben álló fa. Ezért találunk sok prózaverset, verset megtörő sok prózasort, a másfajta dimenziót jelenti, pontosabban jelzi a töredezettség: „megtelni színültig, csupa-forma lenni. / Félreértést félreértésre halmozni. / Angyalok köröznek felettem, senki / nem látja, én sem, a rettenetes glóriát."
DP Ezeket én is szépnek érzem. De az Apa-forma mintha olyasmit nevezne meg, amire nincs szava, és ami mégis előre adott. Vagy eleve. Az is tetszik, hogy ennyire VÉKONY a kötet: egyetlen probléma a versekkel…
LZs Azért a küzdelem, mert az apa-forma olyasmit nevez meg, amire nincs szava a megnevezőnek. Az apa-forma üres, ezt érzi, ezért van a küzdelem. Mi a probléma?
DP Az apa keresése, elvesztése, ismét-megtalálni-vágyása, úgy érzem. Mintha ez a kötet is leghátul lenne a kertben.
LZs Tulképp nem is vékony, csak sűrűek a sorok, és aprók a betűk. Ha már felvetetted, lehetne vékonyabb. Én azokat a verseket hagytam volna benne, amelyek a legtöredezettebbek.
DP Szikár kötet, nevezzük akkor így. És a kopárság alatt a vízerek, amelyek ott lüktetnek, és mégsem lehet inni belőlük. Vagy csak egy-egy cseppet.
LZs Vegyük pl. az Én nem címűt, a 45. oldalon.
DP A lázadás verse.
LZs Látod, én nem hagytam volna a kötetben. Rendben lévő, szép vers, és mégsem hagytam volna bent.
DP Miért?
LZs Nem engedi zuhanni a többit, a zuhanni vágyókat, az elszántakat, a félelmekkel, képmutatással, előítéletekkel, homályos látással leszámolni akarókat, gyáván visszalép a kimondhatóság, a képszerűségek partjára.
DP Miért a cím, a kötet címe?
LZs Nem tudom, mire utal a cím. Idézet volna, utalás? Te tudod?
DP Nem.
LZs Nincs ilyen verscím, sem verssor.
DP Gyáva embert szeretsz, mert az nem szeret eléggé? Nem tud utánad halni? Nem tudja kimondani, hogy nem? És mégsem gyáva, mert szeretné kimondani, keresi a kimondhatás lehetőségét?
LZs A versek erős elrendeződéssel, mondhatni kemény ideológiával viaskodnak, amit megint jelez, nem mutat rá, hanem csak jelez valami: a női hang. Az ótestamentumi patriarchátus, amiben a nőnek esélye nincs megszólalni – és mégis, meg kell szólalnia, másképp minden elkorhad.
DP „ott következik az / apám neve, most kiejted, / ejtsd ki, ne félj". Árulkodó sorok (A kivonulás könyve)
LZs Miért az az alcíme, hogy „könyvek"? És ha könyvek, akkor minden vers egy könyv volna?
DP Biblikus utalás (Mózes könyve és stb.). Egyrészt a teremtésre és annak kínjaira utal, másrészt a nyelv kialakulására. De ha ilyen vékony ez a „könyvek" alcímű könyv, akkor a kultúra és minden tulajdonképpen cserbenhagy bennünket, méghozzá a legfontosabb pillanatokban.
LZs Ha minden vers egy könyv, akkor az olyan, már emlegetett versek, amelyek nem töredezettek, amelyek nem játsszák végig a lebontás és kilépés játékát, amelyek önmagukban és önmaguk által nem írják meg a könyvet, mit jelentenek? A kudarc jelzései?
DP Ha a kudarc jelzései is, jó versek.
LZs Milyen értelemben jó versek? Szépészetileg, lehet. Igaz. Másrészt viszont mégis azt jelzik, hogy az ember nem léphet át a kimondás határán. Amikor pl. azt olvasom, hogy „istennek kell kiinnia, fenékig üríteni egy roppant férfit" – az elég szerencsétlen kép. Ha túllépne a határokon, ha túl szenvedélyes volna, akkor sok efféle képbe belefutna.
DP A képzavar is a nyelv „széle", szakadéka, éppen az tehát, ahová minden költőnek el kellene jutnia.
LZs Szerinted ez a kötet meddig jut el?
DP Szerintem egyes versekben nagyon messzire, de AZ EGÉSZ nem odáig, mint ezek a versek: Jó a világosság, Végre csak akkor, Anna hálaadó éneke, Könnyebb a tevének, A kivonulás könyve, Ami megjelenik.
LZs Azok a versek, amelyekről én azt gondolom, hogy lázadó versek. Nem lehet nem gondolni a fiú–apa viszonyra, márpedig ez a viszony a lázadásról szól, ha van lázadás, ha nincs. Versben talán el kell menni az apagyilkosságig (a Végre csak akkor címűben tételesen is megjelenik a gyilkosság: „amikor majd gyilkossá válsz, végre csak akkor reménykedhetsz / a megmenekülésben"). Transzcendens viszony jelenik meg a versekben. Az apát imádó, apagyilkosságra kényszerített fiú viszonya a hatalmas, mindenható atyához. Hogyan lehet egy ilyen atyát letaszítani a trónjáról, és átvenni a helyét?
DP Miközben abban éltél, hogy ő a helyén van?
LZs Nem lehet letaszítani. A fiú nem is taszítja le az atyát, nem tudja, hiszen az atya elhagyja a fiút, levonul a színről.
DP És ezzel mintha megbüntetné.
LZs Így van. Még a „gyilkosságot" is ő követi el a fiú helyett. Igen, azt hiszem, egy egész nemzedék, talán egy egész korszak alaphelyzete.