[Látó, 2016. február]




örökre lelkembe vésődött
a kalapács
gyönyörű fájdalmamat
megkönnyeztem
átéltem hogy bizony nem könnyű
a nehézség
meg hát meghalni sem
borzongtam (boroztam)
gyönyörű szóhasználatomtól
mármint attól hogy hallgattam épp
reszketett kezemben a pohár
a meghatottságtól

olyan szép volt
az a gyönyörű vers hogy nagyon
átéltem megrázó (megrázott)
borospoharamat
(egy kevés sajnos ki is löttyent)
örökre lelkembe kalapálódott
a véső
korán van de már késő
dicsérő szavaimat megkönnyezni
mert nehéz élethelyzet a halál
felkavar beleremegek
főleg a kezem

elkezdődik amikor végre vége
már nem 220 de mégis megráz
magamnak megköszönöm
könnyed könnyeimet
hisz olyan szép
annyira gyönyörű
ez a végső véső
és a legvégső kalapács
ez a légből kapott
légkalapács
halálos léthelyzet az élet
fogadás középről

jöjj hát balítélet