[2008. augusztus-szeptember: SzínházLátó]

Farce egy felvonásban
Történik Bukarestben, Leonida naccsás úrnál
1880
Fordította: Seprődi Kiss Attila
A fordítás az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó 1952-es kiadása alapján készült

Szereplők:
LEONIDA NACCSÁS ÚR, nyugdíjas, 60 éves
EFIMIŢA NASASSZONY, a hitvese, 56 éves
SAFTA, a szolgálólányuk

1. Jelenet

Szerény külvárosi szoba. Hátul jobbra ajtó, balra ablak. A színpad jobb és bal oldalán egy-egy ágy; középen asztal, körülötte nád-tonett székek. Az asztalon petróleumlámpa, ernyője hímzett kanavászon. Jobbra elöl kályha, nyitott ajtaján át egy-két pislákoló fahasáb látszik. Leonida hálóköntösben, papucsban és hálósipkával a fején; Efimiţa hálókabátkában, fehér flanelszoknyában, fején muszlinkendő, turbánosan kötve. Az asztalnál beszélgetnek.
LEONIDA Na, úgy na. S ahogy mondám, egy reggel felkelek és – hisz maga ismeri a természettyem – először is kézhez veszem az ojságot, a „Demokrata Hajnalt" –, hogy na, hadd lám, hogy s mint halad a haza. Kinyitom… s mit gondol, mit látok? Ide figyeljen, úgy emlékszem, mintha ma lett volna: „Böjtelő hava 11/ új naptár szerint 23*… Megbukott a zsarnokság! Éljen a Respublika!
EFIMIŢA Na, hallj oda, te!
LEONIDA A megboldogult – mármint az első feleségem – még nem ébredt fel. Kiugrom az ágyból s rákiáltok: „Keljen fel, naccsága, mert maga is a nép leánya; szökjön fel s örvendezzen, mert hatalomra került a szabadság!"
EFIMIŢA (helyeslőn) Na, még szép!
LEONIDA Mikor hallja, hogy a szabadságról van szó, kiugrik ő is – mármint a megboldogult – az ágyból… mert ő is republikánus volt! S mondom neki: „Csípje ki magát gyorsan, Micukám, és menjünk, nézzünk csak bele mi is abba a levorucióba!" Felöltözünk szépen – uram! –, s gyorsan, csak úgy gyalogosan elmentünk egészen a teátrumig… (Nyomatékosan) Na, de mikor láttam, amit láttam… Maga ismer, s tudja, hogy engem nem lehet csak úgy egyszerűen… egy rögeszmével csőbe húzni…
EFIMIŢA Na, még szép! Maga nem afféle… Ritka az olyan, mint maga, bapácska!
LEONIDA Azaz, hogy nem tudom, hogy s mint s erre s arra… hogy egyszerűen azt mondhassák nekem a respublikánusok: „Namármost, ha respublikánus vagy, okvetlenül a nemzettel is kell tartanod…"
EFIMIŢA Ugyan má’! Egy frászt!
LEONIDA De amikor megláttam, amit láttam, még én is azt mondtam: „Az Úristen őrözzen meg, uram, a népharagtól!" Mert mit nem láttam, uram! Zászlók, zenebona, rikoltozás, lökdösődés… nagy rebellió… és nép, nép… néptömeg… hogy forgott velem a világ, nem egyéb.
EFIMIŢA Még jó, hogy az idő tájt nem voltam Bukarestben! Mert amilyen csupa egy ideg vagyok! Isten őrözz! Mert még ki tudja, mit nem kaptam volna!
LEONIDA Má’ ilyet ne mondjon, egy kicsit csak profitírozott volna maga is a haszonból. (Hangot vált) Na, és mit gondol, mégis mennyit tartott a levorúció lángheve? Hm?
EFIMIŢA Egész estig.
LEONIDA (mosolyog a naivitáson, majd komolyan) Három egész hétig, öregem!
EFIMIŢA (elámulva) Na, ne bolondítson meg, bapuska!
LEONIDA Hát mit gondol maga, a maga fejében, hogy az csak egy olyan bagadell egy dolog volt? Képzelje csak el, hogy még maga Galibardi is, személyesen – onnan, ahová ő való – levelet intézett a román nemzethez.
EFIMIŢA (érdeklődve) Tényleg?
LEONIDA Még szép!
EFIMIŢA Azazhogy, hogyhogy?
LEONIDA Na, idefigyeljen! Neki is megtetszett, ahogy mi meghóhmecoltuk ügyes számítással, hogy ezzel jó példát mutassunk Ejrópának… és úgy érezte a jóember, hogy politikai izéből, kötelessége jó szerencsét kondolálni.
EFIMIŢA (kíváncsian) Na, és mi volt abban a levélben?
LEONIDA (nyomatékosan) Négy szó csupán! Négy! De micsoda szavak… Na, ide figyeljen, úgy emlékszem, mintha ma lett volna: „Brávosz, nemzet! Úgy kell neked, egészségedre! Éljen a Respublika! Vivát, Egyesült Fejedelemségek!" … és alatta eská, eredetiben az alulírás: „Galibárdi!"
EFIMIŢA (elégedetten) Hát, ha így van… elég jól megmondta!
LEONIDA Hajaj! Galibárdi csak egy van, de felér… majdnem másféllel! (Büszkén és magabiztosan) Hiába, na! Latin vér! S az kiüt… ennyi az egész! Gondolja meg… mi egyébért hozta volna rá a frász a császárokra, hogy reszket tőle még maga a római pápa is?
EFIMIŢA (csodálattal) Még a római pápa is? Na, hallj oda te…
LEONIDA De még hogy! Úgy megrázta, mint Krisztus a vargát! Végül még maga a pápa is elismerte… s mit mondott magában – mert jezsuitának jezsuita, de nem hülye –, mikor meglátta, hogy ezzel nem lehet zöld ágra vergődni?… „Álljunk meg egy polgári szóra, mert ennek a fele se tréfa; ezzel nem megy úgy, mint egy jöttment akárkivel; jobb, ha meghóhmecoljuk politikailag, és komaságba kerülünk: „S nem tudom, hogy s mint, s erre s arra, de rávette Galibárdit, hogy legyen az egyik gyerekének a keresztapja.
EFIMIŢA (ironikusan) Na, ez egyszer emberére akadt!
LEONIDA Láthatja… Na, most azt mondja meg nekem – maga szerint –, hány embere lehetett Galibárdinak?
EFIMIŢA Tömérdek…
LEONIDA Ezer, öregem, mindössze ezer!
EFIMIŢA Na, hagyjon má’, me’ itt halok meg! És azt mondja, hogy mindössze ezerrel…
LEONIDA (félbeszakítja) De azt meg se kérdi, hogy megmondjam – miféle emberek voltak?
EFIMIŢA Kitűnők! Egytől egyig…
LEONIDA Mind príma primisszimó! Szálára válogatva, egyik se jobb a másikánál, de az Istenre is fegyvert emel! Önkéntesek, na! Mit nekik: ma itt, holnap már Focşani-ban. Se ingjük, se gatyájuk.
EFIMIŢA Hát, így már egészen más!
LEONIDA S úgy borulnak le előtte, mint Jézus Krisztus előtt… A kedvéért képesek három napig nem enni, nem inni, ha nincs mit.
EFIMIŢA Mit nem mond?
LEONIDA De mondom, smit nem mondhatnék még… még olyanabbat, s olyanabbat…
EFIMIŢA Na, brávosz!
Kis szünet, mindketten ásítoznak.
LEONIDA Későre járhat, Micuskám… lefekszünk?
EFIMIŢA (feláll, megnézi az órát) Tizenkettő múlt, bapuska…
LEONIDA (feláll és a bal oldali ágyhoz indul) Láthatja, hogy repíti a szó az időt…
EFIMIŢA (igazítja az ágyát) Hát ahogy maga mesél, az ember örökké hallgatná… Olyan ember, mint maga, bapuska, olyan nincs is!
LEONIDA (már az ágyban, éppen bújik a paplan alá) Micuskám, szólt maga a szolgálónak, hogy reggel jöjjön korábban, begyújtani?
EFIMIŢA (kifújja a lámpát) Igen. (Keresztet vet, és a jobb oldali ágyra ül)
A szobát csak a pislákoló tűz világítja meg.
LEONIDA (miután befészkelte magát az ágyban, elégedetten) Na, úgy na!
Pár pillanat szünet, mindketten elhelyezkednek.
EFIMIŢA (a paplan alól) Na, tehát így volt Galibárdival, mi?
LEONIDA Ahogy mondám! Hajaj! Csak még egy, ilyen emberem lenne, s nem telne sok idő – holnap estére –, megcsinálnám magának a Respublikát… (Sajnálattal) De nincs! Erre majd azt fogja mondani nekem, hogy az ecet is lassan forr ki, vagy hogy legyek türelemmel, mert még nincs itt a világvége. (Erélyesen) Jól van, tezsvér, tűrök!, na de meddig? Tűrök ma, tűrök holnap! Na de meddig, tezsvér?, me’ ez má’ így nem mehet tovább! Elege lett a népnek a zsarnokságból, jöjjön a Respublika!
EFIMIŢA Na, de bapuska, má’ helyet a bocsánatnak! Én az asszonyi eszemmel, pardon, hogy megkérdem: mi hasznom lenne abban a Respublikában?
LEONIDA (elcsodálkozva a kérdésen) Na, Brávosz! Ez jó! Hogyhogy mi haszna? Na, látja, milyen igaz a mondás: fejed van, minek még ész is bele! Aztán csak képzeljen el maga egy palagrafust, csak egyet… mindjárt mondom: először is, ha Respublika van, senki nem fizet adót…
EFIMIŢA Tényleg?
LEONIDA Mondom!… Másodszor, hogy minden egyes honpolgár, egy-egyenlőségben, bőséges fizetést kap.
EFIMIŢA Becsszóra?
LEONIDA Becsó… Par egzampel, én…
EFIMIŢA A nyugdíja mellett?
LEONIDA Még szép… Értse már meg: a nyugdíj, az suviksz!, az nekem még a régi törvény szerint jár, ahhoz jogom van, és a jog szent, különösen, ha Respublika van. A Respublika minden jogok legfőbb garanciálja!
EFIMIŢA (teljes egyetértéssel) Így már igen!
LEONIDA És a harmadik, hogy megcsinálják a marhatórium törvényét is.
EFIMIŢA Miféle marha… tor…
LEONIDA Azaz, hogy senkinek se legyen joga visszafizetni az adósságait.
EFIMIŢA (kancsalít a meglepetéstől) Szűzmária-édesanyám!, ha ez így igaz, mért nem csinálják már minél hamarabb azt a Respublikát?
LEONIDA Hajaj!, lelkem!, hát hagyják azt a rehakciósok? Világos! Nem illik a számításaikba, hogy senki ne fizessen adót! Egy gyerek is felfoghatja: különben, hogy zabálhatnák nagykanállal a fizetéseinket?
EFIMIŢA Úgy van, úgy… (Belegondol)… egy dolgot mégsem értek…
LEONIDA Miféle dolgot?
EFIMIŢA Ha senki nem fizet adót, bapuska, miből lesz a honpolgároknak fizetése?
LEONIDA (harcol az álommal) Az már az állam dolga, uram! Mért van ő, minekünk? Mi egyéb gondja van nekije?, kötelessége gondoskodni, hogy az emberek idejében megkapják a fizetésüket….
EFIMIŢA (meggyőzve) Így már igen! Látja, ez nekem eszembe se jutott. (Gondolatnyi szünet után) Milyen jó is lenne! Csak adná már az Isten, hogy azt is megcsinálják, a Respublikát! (Leonida horkolni kezd) Bapuska alszik? (Leonida egyre jobban horkol) Elaludt.

2. Jelenet

Efimiţa nasasszony oldalt fordul, és ő is elalszik. A szomszédban szaggatottan éjfél után egyet üt az óra. Egyet-egyet a négy negyedért, majd súlyosan elüti az egyet! A zenekar melodrámát játszik „a la misterioso". Pár pillanatnyi csend, majd néhány távoli puskalövés és rikoltás; aztán mindez ismétlődik, immár közelebbről, és ismét.
EFIMIŢA (felriad és felül az ágyban; zavartan nézi az ajtót, majd türelmetlenül megkérdi) Ki az? (Szünet) Ki az? (Szünet, kiugrik az ágyból, s az ajtóhoz szalad, megnézi, hogy zárva van-e. Ugyanúgy az ablakot is megnézi. Kissé megnyugodva leül, keresztet vet) Ki tudja, mit álmodhattam?!… (Visszadől és elszundít ismét. A zenekar tovább játssza a melodrámát. Szünet. Sortűz és kiabálás, az asszonyság kiugrik az ágyból, mintha a fenekébe szúrták volna) Ki az? (Szünet. Reszketve az asztalhoz megy, a sötétben a gyufa után matat, meggyújtja a lámpát; nagyon izgatottan még egyszer megnézi az ajtót, majd a ruhásszekrényhez oson, és bezárja, mintha valakire – aki benne van – rázárná az ajtót, és remegve hallgatózik, hogy mi történik odabenn. Benéz az ágyak alá és a sarkokba, majd eloltja a lámpát, keresztet vet és visszafekszik) Mi lehetett az?! (Újabb sortűz és hosszas kiabálás; Efimiţa nasasszony felugrik, és szoborrá merevedve hallgatózik; ismét lövés és kiabálás) Leonida! (A zaj ismétlődik) Leonida!!! (Szünet, a zaj hangosan megismétlődik, a naccsága kétségbeesetten átugrik egy széken, megbotlik és rázuhan Leonida ágyára) Leonida!!!

3. Jelenet

LEONIDA (ijedten ébred) Na, mi az? Mi van?
EFIMIŢA Leonida! Ébredjen, me’ lőnek, Leonida!
LEONIDA (rémülten) Hol? Mi ég?
EFIMIŢA Keljen fel, me’ levorució, nagy ütközet van odaki’!
LEONIDA Egy frászt! Üss a szádra! Miket nem hordasz összevissza!
EFIMIŢA Ádáz csata, bapuskám!, pisztoly, puska, ágyú, Leonida! Kiabálás, visítás, óriási zűrzavar, hogy álmomból szöktem fel!
LEONIDA (nyugtatgatja) Nincs semmi baj, Micuskám, tudja, hogy maga milyen csupa egy ideg; egész este politizáltunk, s aztán hanyatáng feküdt, s ki tudja, mit nem álmodott.
EFIMIŢA (sértetten) Én szépeszemnél vagyok most, Leonida?
LEONIDA Hát azt, Micuskám, csak maga tudja!
EFIMIŢA (halálos sértetten) Szép dolog, bapuska, mondhatom, hogy épp maga tegyen fel ilyen illúziókat a személyem ellen; sajnálom, de másnak hittem magát!
LEONIDA Naccsás úr, ébren vagyok! Hallottam, éppúgy, mint most magát… levorució, nagy csetepaté, uram!
LEONIDA Várjon, Micuskám, rendben, de ne lovagolja fel magát feleslegesen! Hallott valamit, amióta engem felvert?
EFIMIŢA Nem!
LEONIDA Na, ugye?! Akkor ez hogy lehetséges?, magyarázza meg nekem…
EFIMIŢA (kissé megzavarodva) Hááát… bapuska… tudom is én…?
LEONIDA Na, látja? De nézzük csak meg a visz-á-víz oldalt, lássuk, akkor tud-e még mondani valamit… Rendben, tegyük fel, hogy levorució volt… mondjuk… de hát nem tudja maga, hogy senkinek sem szabad lövésekkel tüzet nyitni a városban?… rendőr-közegileg tilos!…
EFIMIŢA (majdnem meggyőzve) Hát… bapuska… hajlok magára, mert ahogy maga mondja, hogy egy meg egy az kettő… nincs hogy megfogni… (Elgondolkodik, majd ismét kétkedve) De bapuska, hallottam, mit csináljak: Hal-lot-tam; hogy hallottam, ami nincs?, mit hallottam, ha nem volt mit?
LEONIDA Hajaj!, öregem! Hány ilyesmit nem olvastam én, nincs annyi hajszál a fejemen… Viccelődsz valakivel! Megesik, nem?… (Egy teljesen világos elmélet meggyőződésével) … mert, hogy mért?, fogod kérdezni… Az ember, nem tudom, hogy s mint, s így s úgy, s erre s arra, pár egzampel, amilyen csupa egy ideg… kíváncsiságból, elkezd rögeszmélni… beleesett a rögeszmébe?, kész a fandazmaglória! Na?! És a fandazmaglóriából átesik az ipógondriába. És akkor már a semmi is mozog.
EFIMIŢA Tiszta egy komédia, lelkem! (Csodálkozva) De csak így lehetett!
LEONIDA Biztosan csak egy múló ipogondria volt lelkem; nem tesz semmit… Na, feküdjünk le: jó éjszakát, Micuskám!
EFIMIŢA Jó éjszakát! (Kissé még mindig bizonytalanul, eloltja a lámpát, és ágyba bújik)
LEONIDA (kis szünet után) Micuskám, ne feküdjön hanyotáng, mert megint csúfat álmodik!
A naccsága oldalt fordul; a szoba félhomályban, a zenekar melodrámát játszik; szünet, majd távoli rikoltozás, kiabálás és lövések.

4. Jelenet

EFIMIŢA Hallotta?
LEONIDA Hallottad?
Mindketten rémülten felülnek. A zaj közeledik.
EFIMIŢA (kiugrik az ágyból) Rögeszmélet, Leonida?
LEONIDA (rettegve) Gyújtsd meg a lámpát! (Kiugrik ő is az ágyból)
A zaj tovább közeledik.
EFIMIŢA (gyújtja a lámpát) Fandazmaglória, bapuska?
LEONIDA Ez nem tiszta dolog, Micuskám!
A zaj erősödik.
EFIMIŢA Ipogondria, bapuska?
A zaj egyre erősödik.
LEONIDA Nagy a veszedelem, Micuskám? Vajon mi lehet?
EFIMIŢA Mi lehet, mi lehet! Nem látja, mi lehet! Levorució, nagy csetepaté, Leonida!
LEONIDA Jól van, tezsvér, jól van. Levorúció, mint levorúció, de nem megmondtam, hogy rendőr-közegileg tilos a városban lövésekkel tüzet nyitni!
A zaj tovább erősödik.
EFIMIŢA (reszketve) Tilos, nem tilos, hallhatja!
LEONIDA (hasonlóan) Hallom! De nem, létezhetetlen, hogy levorúció legyen… amíg a mieink vannak hatalmon, ki állna oda levorúciót csinálni?
EFIMIŢA Kérdezzen csak, hogy kérdezhessek! (Hatalmas zaj) Hallotta?
LEONIDA Hol az ojságom? (Idegesen) Ha mégis levorúció, akkor benn kell legyen a „Lapzárta után jelentjük"-ben. Hol az ojságom? (Az asztalhoz megy, felveszi az újságot, belenéz a harmadik oldalba, és felkiált) Áhá!
EFIMIŢA Nnna?!
LEONIDA (megsemmisülten) Nem levorució, hanem rehakció… ide figyeljen! (Reszketve olvassa) „Ismét pofázik a rehakció! Mint egy sötétben lesben álló, vérszopó lidérc, élesre reszeli körmeit és várja az alkalmatos pillanatot, hogy kielégíthesse nemzetellenes étvágyát!… Nemzet, légy éber!" (Elkeseredve) És mi alszunk, uram!
EFIMIŢA (hasonlóan) És ki a hibás, lelkem?… Ha egyszer nem olvasta fel nekem, az este, az ojságot?
Nagy zaj.
LEONIDA (teljesen összeomolva) És rólam minden rehakciós tudja, hogy respublikánus vagyok, hogy élek-halok a nemzetért.
EFIMIŢA (reszketve sírni kezd) Most mihez kezdünk, lelkem?
LEONIDA (uralkodik magán, hogy lelket öntsön belé) Ne ijedjen meg, Micuskám! Ne ijedjen meg…
Sortűz és rikoltás nagyon közelről.
EFIMIŢA Gyorsan, fogja, lelkem…
Mindketten a ház közepére terítik a lepedőjüket, és ráürítik a szekrény meg a láda tartalmát, majd nagy kötést csinálnak belőle. Az ágyakkal és a bútorokkal elbarikádozzák az ajtót.
LEONIDA (miközben dolgozik) A Cişmigiu mögött kiosonunk az állomásra, s reggelre, a vonattal, Ploieşti-en leszünk… Ott már nem félek semmitől: az enyéim közt leszek! Azok szegények, egytől egyig respublikánusok…
A zaj még közelebbről hallik.
EFIMIŢA (rémültében abbahagyja a munkát, hallgatózik) Hallja! Hallja ezt, lelkem? A bagabund-zavargók erre jönnek!
LEONIDA (hasonlóan) Hallom… (Reszketve) És amilyen szemszedett egy peches vagyok, éppen ide jönnek, és szétverik a házat.
EFIMIŢA (a térde megroggyan, elfullad) Jaj, ne mondjon ilyet, me’ mingyá’ meghalok.
LEONIDA Gyorsan, na, gyorsan!
A zaj még közelebb van. Leonida térdre rogy.
EFIMIŢA Lelkem! Má’ bejöttek a mi utcánkba!
LEONIDA Fújja el a lámpát!
A naccsága gyorsan elfújja a lámpát; a zaj az ablak alatt hallszik. Villámsújtottan állnak. Szünet. Zaj, majd néhány kopogás az ajtón.
EFIMIŢA (suttogva) Az ajtónál vannak.
LEONIDA (hasonlóan) Végem van!… Ne mozogjon! (A kopogás sürgetőbben ismétlődik; a zaj mintha távolodott volna) Bújjunk el a szekrényben…
EFIMIŢA Hagyjuk itt a cele-culát, és ugorjunk ki az ablakon…
LEONIDA És ha már bejöttek az udvarra?
A kopogás egyre türelmetlenebb; a zaj határozottan távolodik.
EGY NŐI HANG (kintről) Micsoda cirkusz!
EFIMIŢA (csodálkozva közelít az ajtóhoz, hallgatózik) He?
LEONIDA Pszt! Ne mozogjon!
Ököllel verik az ajtót; a zaj alig hallszik.
A HANG Hé! Úristen! Naccsága!
EFIMIŢA (csodálkozva) A szolgáló az! Leonida! Safta!
A rikoltozás és a lövések már alig hallszanak.
LEONIDA Pszt! Mintha elmentek volna a zavargók!
Elkeseredett dörömbölés.
A HANG (kintről) Nyissa ki, naccsága, hogy begyújthassak! (Szünet. Leonida és Efimiţa csodálkozva hallgat, nem tudják mire vélni a dolgot) Jaj nekem! Rossz jel! Valami lelte az úrékat…
EFIMIŢA Ez Safta… (Az ajtóhoz akar menni)
LEONIDA (megállítja) Pszt! Nem nyitod ki, csak a holttestemen keresztül!
EFIMIŢA (elveszti türelmét, és kitépi magát) Ki kell nyissam, lelkem, mert az a barom állat még jobban elkezd ordítani, és nyakunkra hozza a zavargókat!…
Az ajtót teljes erőből döngetik.
LEONIDA (szíve a torkában, rezignáltan) Nyissa!
EFIMIŢA (lábujjhegyen az ajtóhoz megy, és félhangon megkérdi) Ki az?
A HANG (kintről) Én vagyok, naccsága, jöttem tüzet gyújtani.
EFIMIŢA (egy pillanatig még kételyek közt vergődik, aztán elhatározza magát, és félretolván a barikádot, kinyitja az ajtót. Megrendült, sejtelmes hangon) Gyerünk, befelé!
A szobában sötét van, Efimiţa feltartja Saftát az ajtóban.

5. Jelenet

EFIMIŢA Mi van odaki’, Safta?
SAFTA (bejött, karjában egy öl fa) Mi lenne, naccsága, semmi! De mostanig le se hunytam a szemem; egész éjjel tartott a muri, a sarki szatócsnál; csak az imént hagyták abba… Most mentek, itt, hazafelé… De két járdán… nem volt elég nekik, az egyik!… Nae Ipingescu, a helyettes rendőrbiztos is köztük volt; olyan részeg volt, mint egy árva szamár… rikoltozott és lövöldözött a pisztolyával… bunkó egy szokás….
LEONIDA (értetlenül) Miféle szokás?
SAFTA Hisz tudja, tegnap volt húshagyó kedd, mulattak az emberek…
EFIMIŢA (megvilágosodik, megered a nyelve, gúnyosan) Az-az, húshagyó, de nem borhagyó…!
LEONIDA (férfiasan kihúzza magát) Na, látja! (Diadalittasan, hogy elmélete beigazolódik) Hát nem megmondtam? Az ember par egzampel, nem tudom, hogy s mint, s így s úgy, s erre s arra, amilyen csupa egy ideg… kíváncsiságból, elkezd rögeszmélni… beleesett a rögeszmébe?, kész a fandazmaglória! Na?! És a fandazmaglóriából átesik az ipogondriába… (A naccságának) Láthassa!
EFIMIŢA (jókedvűen) Ugyan-ugyan lelkem! Mintha azt mondta volna, hogy rendőr-közegileg tilos a városban lövésekkel tüzet nyitni!
LEONIDA (magabiztosan) Jól van, jól, de hát nem látja maga, hogy itt a rendőrség személlesen, külön, saját magában lövöldözött!?
EFIMIŢA Hajaj, bapuska! Hát ahogy maga ért mindent… Nincs még egy ilyen… (Meggyújtja a lámpát)
Mindketten nagyon vidámak. Safta kővé dermed a szoba rendetlenségétől.

Függöny
1994

*/ 1866. február 11., a reakciós összeesküvés dátuma, mely A. I. Cuza – az egyesített román fejedelemségek első uralkodója – trónfosztásával ért véget.