Fiam, ne félj, ha néha szűkös utcák
Előled elveszik a szép eget
S üres, kopott szobák nagy mélabúját,
Mint zubbonyát a munkás, fölveszed.

Fiam, ne félj, ha bús esők kimosnak
Szivedből mindent, ami fény, derü,
Ha verkli szól, borús napján a gondnak
S lelkedben eltört minden hegedü!

Fiam, ne félj! Mély óráid malasztja
Legyen veled! Emléke annyi napnak,
Mikor belőled csók és vers fakadtak.

Fiam, ne félj! A nagy égboltozatra
Fölirva minden, mi szép idelenn
És benned, mind rab, él a Végtelen!