Kifakadnak az első virágok, 

színük alig, illatuk még néma, 

eltakarva zárt, ijedt szemérmük, 

a folyton vágyott, a pőre préda, 

villantják a hajnal halk ezüstjét, 

túljutottak fagyon, mély éjszakán, 

nyiladoznak, csak dereng a szirmuk, 

súgják életük első fél szavát, 

most libbennek a széles időbe, 

a nap legyőzte rosszkedvük telét, 

vágynak megmutatni virulásuk, 

nyitják a tükröt, a május egét, 

magányosak még, tanácstalanok, 

langyos esőt fürkész ifjú fejük, 

vonakodva térnek vissza közénk 

elmesélni lassú történetük, 

de hallgatnak halálról, gőgös télről, 

mikor a táj elfagyott seb és temetés –

Sóhajt az idő, kezdeni kell megint, 

ennyi az életük: hullámzás, remegés.