A Mentális Egészség Világnapján

Szentendrén,

szemben a Város Legjobb Lángosozójával,

az éjjel órákban

a folyóba öltem magam.

Nem volt egyszerű megszervezni,

hogy a bébiszitter egyáltalán ráérjen,

egyszerre altassa el a kicsiket,

a férjem mellé fekve

 az XXL méretű

ágyban plusz babaöböl.

A terápia nem segít, a hangtálterápia nem segít,

az ölelés nem segít, az illóolaj nem segít,

a tanács nem segít, a költészet nem segít,

a pénz és a fájdalom nem segít,

a segítő nem segít.

Az anyám végighallgat

ugyan, de nem segít, az antidepresszáns, állítólag,

nem segít.

Apámnak azt mondom a telefonba:

épp gint öntök a pezsgőbe, de nem segít.

Az erdőjárás, az erdei nap nem segít,

a Biblia nem segít, Jehova Válaszai Kiskáté

(kiadás éve: 1997, isbn: 2399995043696, oldalak száma

220, súly: 100 gr.) nem segít.

Az impulzív ruhavásárlás segít.

Egy-egy samott-téglát tettem Vinteden

vásárolt vadiúj kabátom zsebeibe. (4480 Ft – tartalmazza

a vevővédelmet!)

Vajon hány fokos lehet a Duna?

Az egyik éjjel már fagyott.

A bakancsom acélbetétes,

de csak magamat rúgtam bokán vele.

Orral előre.

Mintha át akarnék kelni a folyón, egyszerre két lábbal,

de belebonyolódok.

A kihalt aljnövényzet üres helyei.

Lebegő kurvaanyámok.

Csak menni. Eszelős hideg,

ázik át a bakancs,

pánikolok,

a pránajáma légzés nem segít,

pedig mennyit gyakoroltam.

Köszönök egy örvénynek.

Csomókban ül meg bennem a sötét,

tüdőm vizes vatta.

A hetedikes etika könyvben Jó ha tudod! felszólítással

kék keretben Midasz királyról apró információ:

Dionüszosz javaslatára a szörnyű kívánság után

(arany legyen minden, amihez érek!) még

megpróbálta arannyá vált önmagát

megtisztítani a patakban.

Azóta találni a víz homokjában apró aranyszemcséket.

Én meg lassan, biztosan elérem

az alját,

amelyben teljes káosz a pránajáma légzés,

váltott orrlyukakkal is képtelenség,

sár higítja fel a látomásokat,

zilálódik szét az egész,

és tessék, ezt nevezzük halálnak.

Állok a Duna közepén, teljesen megtelten,

teljesen üresen, lefolyt sminkben,

és nem bírok átkelni a túlpartra,

meghaltam, és mégis élek.

Siratnak, bejelentenek, emlékeznek,

nem látnak,

pedig közben felmásztam az egyik piros-fehér

csíkos bójára,

és integetek.

Így telt el a délelőtt.

Biztos túl sokat vállaltam megint.

Fehér írisz, hínáros haj a sötéten villogó

vízparti éjszakákban.

Szóval mivel fenyegetsz, november?