Éber tested elvetéli
valamennyi bitorlóját.
Úgy hátrálnak ki belőled,
mint sok, szentet látó ördög.
Visszafolyik rájuk minden
rossz tavasznak romlott magja.
Álarc fedi fejüket – az
én arcom halotti maszkja.
Ott fetrengnek, szegény élők,
mész-fehéren, rángó taggal,
párzó ösztön tombol bennük
december-éj szűz havában.
Csak én fekszem mozdulatlan.
Arcomon, mintha még élnék,
meleg szíved pírja ragyog
az igaz tavaszra várva.