Amikor csak test az ember, 

mert becsukta szemét,

és gondolkodni sincs kedve 

vagy mersze vagy ideje,

csak ül, nem is fekszik,

akkor képek jönnek föl

nem az agyból, hanem 

a csontokból, az izmokból,

az itt-ott lerakódott hájból.

Ahol a múlt rögzül molekulák

láncának sorában. Arcok,

akikre rég nem gondoltam,

mert nem is volt miért,

most kiderül, hogy

a zsigereimbe épültek,

a hibáimba, a zsírba.

Mit akartok tőlem, idegen

barátok, mért vagytok

a részeim, nem kérek belőletek,

de nem is utasíthatlak el.

A halottak közül nagymamával, 

apámmal, néha nagyapámmal

szoktam találkozni, most

akkor mit keres itt ez a fontos

író, akivel egyszer jól 

összevesztünk, ekkora tekintéllyel

ilyen őszintén még nem ellenszenveztem,

és főleg ő velem. Miből is

vagyunk az anyagon kívül?

És az mért kap formát folyton,

tolakvót, álomszerűt,

nem kívántat?