EURIPIDÉSZ NYOMÁN
Szereplők:
DAJKA
Öcs, kétéves
BÁTY, ötéves
MÉDEIA
IÁSZON
MÁSIK NŐ
Bemutató: 2022. december 15., budapesti Katona József Színház.
Előszó
Köszönettel tartozom Pálos Hannának, Bányai-Kelemen Barnának, Kanyó Katának, Jakab Balázsnak és Pásztor Dánielnek, akik ezt a szöveget színészként maguk is alakították, és 2026-ban még mindig telt ház előtt játsszák. Köszönöm a Katona József Színház művészeti tanácsának, hogy a pályám elején bizalmat adtak egy saját színpadi szöveg megírására és megrendezésére. Biztos vagyok benne, hogy a MÉDEIA nélkül nem lennék ma rendező.
Bagossy Júlia
Lakás egy szobája, szőnyegek, két gyerekágy, játékok, ruhák szétdobálva. A kétéves fiú a bilin ücsörög, a bátyja mesekönyvet lapozgat. A kétezres évek legelején járunk, vhs kazetták, régi telefon árulkodik erről. Este tíz óra. DAJKA – testes, izzadós, idős asszony – telefonál.
ÖCS: Menj innen!
Báty: Kakilni kell?
ÖCS: Anya!
DAJKA: Apuka, haza kéne már jönni!
Én nem ezért vagyok itt! Nem jön ki a szobából.
Báty (őszintén, praktikusan): Sírj hangosan, hogy meghallják! Sírjál hangosan!
DAJKA: De hát nekem ehhez mi közöm?
Elmúlt tíz óra…
Öcs kicsit sír.
ÖCS (kétségbeesetten): Kaki…
DAJKA: Nem megy, drágám?
MÉDEIA drágám, nem tudunk kakilni!
ÖCS: Anya… Anya…
DAJKA (Öcshöz): Anya elbújt most. Majd később jön.
ÖCS (feladva a kakit, eszébe jut a bújócska, és hangosan számol. A négyes számot kifelejti.)
DAJKA: Szegény, fekszik étlen-szomjan,
egészen átadta magát a bánatnak,
csak sír, ömlik a könnye,
mereven bámulja a földet,
a világért föl nem nézne,
és ha az ember szólni próbál hozzá, netán tanácsot adni,
hát semmibe veszi…
Igen, így van.
DAJKA: MÉDEIA! MÉDEIA, kérlek, este tíz óra van…
Engedj már be minket! (Öcshöz, aki zokog)
Vegyél levegőt, nehogy elájuljál, vegyél levegőt,
drágám, mély levegő… (Ölelgetni próbálja.)
Báty: Anya meghalt.
DAJKA: Miket beszélsz!
A szobában van, és hamarosan ki fog jönni, aztán fürdés-fogmosás.
Báty: Ő mondta, hogy meg fog halni.
DAJKA: Elköltöznek?
Akkor nyilván én is elmegyek.
De hová…?
Nem jönne ide segíteni?
Ühüm... Világos.
Minden ember önmagát szereti a legjobban!
És én most mit csináljak? Mondja meg… Röhejes ez az egész!
Késő éjszaka van!
(MÉDEIA beesik, csendben, nem jajgat, nagyon rossz állapotban, lényegében bénultan eldől.)
DAJKA: Na, végre kijött, most leteszem. Viszhall!
Jaj, szegénykék, anyátok megint őrjöng, fölhergelte magát.
ÖCS: Anya!
Báty: Jó reggelt!
DAJKA: Szedd össze magad, kedvesem!
Én azt mondom, sokkal jobb, ha az ember
pont olyan, mint mindenki más.
Ami engem illet, örülök, ha öregkoromra fedél van a fejem fölött.
És te még nem vagy öreg! Annyira!
Az én férjem is e-mailezett valakivel a szobában minden este,
aztán csak itt vagyok, csak nem haltam meg!
Az élet megy tovább.
El fog múlni!
Meg az is lehet, hogy meggondolja magát.
El kell menni masszőrhöz,
meg terápiába…
Nem nagyon rákapni a piára…
Jöjjek jövő héten is?
Mi a terv?
Na jó, nem alkalmatlankodok itt tovább.
Csak a pénzt, MÉDEIA, mikor adod ide?
Nekem nem olyan könnyű.
Én napról napra élek.
(Báty nevetgélve kiveszi a pénzt a bénult MÉDEIA zsebéből, és odaadja.)
Na, szép napot, cukikáim, ugye milyen jó volt ma együtt?
Keressetek, bármi van!
(DAJKA ki, majd egy pillanatra vissza.)
De több ilyen túlórát nem vállalok!
MÉDEIA: Miért élek még?
Utálom ezt az életet.
(Báty és Öcs elkezdenek az anyjuk béna végtagjaival játszani. Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte. Kibontják a haját, kicsit levetkőztetik.)
MÉDEIA: Mostantól idegen vagyok itt,
és úgy illik, hogy én, a vendég,
alkalmazkodjak a tulajdonos elvárásaihoz,
mert nem szép dolog, „makacs szeszélyekkel” gyötörni azt,
aki 15 évre befogadott az ingatlanába.
(A gyerekekhez)
Legyetek elnézők velem! Olyan váratlanul
szakadt rám ez a baj, összetört a szívem,
szeretnék meghalni… csoda hogy élek.
Mióta megtudtam, hogy aki nekem mindent jelentett,
apátok, milyen hitvány, utolsó mocskos geciláda.
Öcs: Ciláda.
MÉDEIA: Geciláda.
ÖCS: Eciláda.
Báty: Akkor holnap nem kell menni oviba?
MÉDEIA (mintha ez kijózanítaná, felkel): Menjetek aludni, gyerekek!
Öcsi! Sipirc az ágyba!
Kakiltál?
(MÉDEIA lefeketeti a kicsiket.)
Báty: Anya, bújj ide!
MÉDEIA: Most nem lehet. Aludjatok!
Nagyon késő van, majd holnap, fogat is kell mosni.
(Mikor elalszanak, felcsendül az első zeneszám. Bőröndöt húz elő, a szekrényből pedig néhány ruhát dob bele. Egy kávéfőzőt is megpróbál elcsomagolni, majd feladja. Rászisszent egy sörre. Valami gyógyszert is bekap. Megpróbál elaludni, de nem tud. A ház különböző falainak dől. Aztán beül a tévé elé, kapcsolgat, tovább iszik. Monoton, lassú tánc. Médeiára reggeledik, részeg.)
Rabszolga vagyok – minden attól függ: hogy vajon jó férjet választ egy nő, vagy rosszat. Az a jó, ha tíz, húsz, harminc évvel öregebb…
Akkor már nem megy sehova.
A válás kudarc…
Mindent, amit egy lány szeretett, el kell felejtenie! Másként kell élni! Csakhogy otthon, vagy az iskolában egy lánynak sem tanítják, hogyan legyen jó nő, jó anya…
És a szex… És a szülés utáni szex…
Hogyha mégis összejön, ha a férj elégedett, és nem érezteti, hogy rosszul viseli a házasságot, akkor irigylésre méltó az életünk!
Ha nem, úgy jobb volna megdögleni.
Nincsen anyám, nincsen testvérem, nincsen
egyetlen rokonom sem, aki megmentene!
Nincsen férjem…
(A gyerekek eközben felkelnek, de csak megszeppenve nézik az anyjukat egy ideig.)
MÉDEIA: Gyújtsam rájuk a kurva szobát?
Én miért irigykednék, mert rájuk a szerencse jobban mosolyog,
mint énrám? Csak addig,
amíg átgondolom, hová menjek,
hol van hely, ahol befogadnak minket
a gyerekekkel – mert az apjuk nem törődik velük, nem érdekli…
(Magához) S most itt vagy, hajléktalan, nyomorult,
nincs apád, hogy támogasson,
nincs már férjed –
hiszen ő már egy másik nővel van –
hiszen ő már egy másik nővel van –
hiszen ő már egy másik nővel van –
hiszen ő már egy másik nővel van –
hiszen ő már egy másik nővel van –
hiszen ő már egy másik nővel van –
te pedig nem vagy már semmi...
(MÉDEIA kimegy. A fiúk felébrednek. Belép IÁSZON egy zacskó mandarinnal a kezében. Egy ideig néma csendben áll, majd a gyerekekre néz.)
IÁSZON: Sziasztok! Bújjatok ide a Papához! Voltatok ma oviban?
(A gyerekek összenéznek, de nincs válasz.)
IÁSZON: És reggeliztetek már?
Báty: Nem.
(MÉDEIA visszajön.)
Öcs: Apa, kaki!
IÁSZON: Igen.
(MÉDEIA nekiesik, üti.)
IÁSZON: Mindig ez a vége: sejthettem volna!
Büntetsz! Nem tudsz parancsolni a természetednek!
Nekem mindegy, felőlem mondogathatod,
hogy ekkora geciláda, mint én,
nincs még egy a földön…
Báty: Anya, hagyd már abba!
IÁSZON: Nem hagyod abba ezt az agyatlan viselkedést?!
Ezek után érthető lenne,
ha végleg levenném rólad a kezemet.
Csakhogy én nem vagyok olyan ember,
aki a szeretteit magára hagyja.
Most is azért jöttem ide,
hogy megbeszéljük, mi legyen veled
és a gyerekekkel.
Nem akarom, hogy pénz nélkül vágjál neki,
vagy hiányt szenvedjetek bármiben.
A helyzet az, hogy bárhogy is gyűlölsz,
nem tudok rossz szívvel lenni hozzád.
MÉDEIA (hangtalan): Te féreg! Te hazug geci!
Férfi vagy te egyáltalán?
Van képed idejönni hozzánk, azok után…?
Azt hiszed, nagy hőstett…?
De jól tetted, hogy eljöttél – legalább
elmondhatom, hogy mit gondolok rólad,
s te kénytelen leszel végighallgatni,
bár nem fog tetszeni, arra mérget vehetsz!
Én mentettem meg az életedet.
Én és senki más!
És te elárulsz, elhagysz…
Vagy a kezem nem ugyanaz a kéz,
amelyet annyiszor szorítottál,
a térdem nem az a térd, amely annyiszor…
Jaj, hogy így kell végződnie...
(Percnyi csend. A kisgyerekek picit pityeregnek, de közben a félelemtől bambák. Báty nem bírja tovább, kirohan, a szülei utána, egy időre csak Öcs van ott egyedül, aki azóta leszállt a biliről, és próbál mandarint enni. Meggyűlik vele a baja. Majdnem megfullad. Visszahozzák, leültetik.)
Öcsi, köpd ki!!! No jó – most hadd beszéljek úgy veled,
mintha barátok lennénk.
Pedig hát mit remélhetek én tőled?
Mindegy, azért megkérdezem –
bár a kérdéseim is csak arra jók,
hogy még sötétebbnek mutassák a viselkedésed –
hová menjek? Átlátod a helyzetem?
Pedig én tényleg szerettelek!
Elkergetsz innen, egyedül, támasz nélkül,
amíg te az új nődet baszod, mehetek a picsába a két gyerekkel.
IÁSZON: Ha már folyamatosan azt hányod a szememre,
mi mindent tettem,
és mivel tartozom neked,
meg kell mondjam, hogy szerintem én
nem tartozom senkinek.
Nem szívességből voltál velem,
nem! Hanem mert a szerelem rákényszerített!
Ez ilyen!
Most nem akarok részletekbe menni,
elég annyi, hogy szerettél,
és én elégedett vagyok az eredménnyel.
De ne felejtsük el azt sem,
hogy önmagaddal is jót tettél,
mikor velem – sőt, te nyertél többet!
Ennyit arról, hogy mit köszönhetek neked.
Sajnálom, de hát végül is
te kezdted ezt a vitát.
Báty: Apának van igaza!
IÁSZON: Hoztam neked is könyvet, ajándékba…
Mandarint a gyerekeknek.
Ami az új kapcsolatomat illeti,
mindjárt be fogod látni, abban is okosan jártam el,
és ráadásul részben a ti kedvetekért tettem ezt is,
azért, hogy jobb legyen mindenkinek
és a gyerekeknek is…
MÉDEIA: Szoktatok fingani egymás előtt?
IÁSZON: Még nem fejeztem be!
Értsd már meg – mert tudom, hogy igazából
ez a bajod – nem arról van szó, hogy többé
nem akarok veletek lenni, vagy hogy tudomisén…
Nem akarok gyereket tőle – épp elég ez a kettő,
én meg vagyok elégedve velük.
Hanem – és ez a legfontosabb – azt akarom,
hogy kényelemben éljünk, semmiben ne szenvedjünk szükséget.
És ne hidd, hogy
nem egyenlőként bánok majd vele és veletek
– egyformán fogok
szeretni mindenkit, és egyek leszünk mind,
egyetlen boldog, szép, nagy család!
Hát nem jó gondolat? Te is belátnád,
ha nem őrjöngenél folyamatosan.
De ilyenek vagytok ti, nők – ha szerelem van,
minden jól van, ha a szerelem elmúlt,
semmi se jó nektek! Néha azt kívánom,
bár ne is léteznének nők…
MÉDEIA: Úgy tűnik, sok mindenben másként gondolkodunk.
Azt hiszed, elhülyítesz
pár üres szóval, és én elhiszem neked,
merő nagylelkűségből hagytál el.
Mondd,
hogyha tényleg olyan remek ember vagy,
amilyennek mondod magad, miért nem szóltál,
miért kellett annyi ideig titkolózni?
IÁSZON: Mert csak gyűlölködni tudsz!
Ilyen állapotban nem lehet beszélni…
MÉDEIA: Nem igaz!
Nem merted bevallani, hogy szégyellsz!
Szégyelled, hogy velem élsz,
és gyorsan kerestél magadnak egy kiscsajt, aki mellett újrafogalmazhatod magad…
IÁSZON: Nem vitatkozom tovább.
MÉDEIA: Nem kell ez az élet!
IÁSZON: Jobban teszed, ha észhez térsz.
MÉDEIA: Könnyű neked, akinek van otthona!
IÁSZON: Ebből elég volt – nem vitatkozom tovább!
Ha bármiben segíthetek, ha pénz kell,
csak szólj! Ha gondolod,
írok akárkinek… barátoknak…
Remélem, lesz annyi eszed, hogy elfogadd,
ha nem, akkor csak magadnak ártasz!
MÉDEIA: Tartsd meg a pénzed!
A barátaidból sem kérek – semmiből, aminek hozzád köze van!
IÁSZON: Én segíteni akartam neked,
meg a gyerekeknek. De te,
ellökted a segítő kezet,
és szántszándékkal
nehezíted a helyzeted…
A te bajod...
MÉDEIA: Menj innét! Takarodj! Már várnak otthon! Élvezd! Te, boldog ember…
IÁSZON: Még találkozunk! Sziasztok, gyerekek!
(IÁSZON kimegy.)
MÉDEIA: Hol vannak a ruháim, Bubu?
Báty: Eldugtam.
MÉDEIA: Hova? Elfenekeljelek, Bubu?
Ne haragudjatok anyára!
Fáradt vagyok… (Nézegeti a fenekét)
Csinos vagyok, Bubu?
Báty: Rossz fej vagy.
(DAJKA bejön.)
DAJKA: Bocsánat, cicukáim, csak a tegnapi késlekedés miatt nem is jutott idő megbeszélni, mikor jöjjek legközelebb…
Meg lesz a születésnap is!
Aztán MÉDEIA, te már fel se veszed a telefonod.
Itt jártam, gondoltam, felugrom. Jól vagytok?
MÉDEIA (Dajkának): Ki hívott ide, ne haragudj?
DAJKA: Tessék? Senki. Csak jöttem… aggódtam…
MÉDEIA: Akkor tűnés!
DAJKA: De hát…
MÉDEIA: Nem kell gyere!
DAJKA: Miért?
MÉDEIA: Pampogtál a túlóra miatt.
Akkor hagyjál minket békén!
DAJKA: Én nem tudom, mi van veled,
de ez most már tényleg több a soknál…
MÉDEIA: Nem mondom el újra.
DAJKA: Nem értem.
Egy ilyen kedves-helyes nő…
MÉDEIA: Ugye milyen kedves, helyes, cuki-muki nő lettem!
Na, húzzál!
DAJKA: Kezeltesd magad! (Sírva ki.)
(Öcs és Báty iszonyú hangosan sírnak együtt. Báty az anyja felé köpköd. MÉDEIA halovány erőfeszítéseket tesz, hogy megnyugodjanak.)
BÁTY: Rossz fej vagy. Holnap van a szülinapom.
MÉDEIA: Tudom.
BÁTY: Tortám se lesz.
MÉDEIA: Apukád néhány hete spontán hangulatban volt, és
készített neked egy sokkal jobb dolgot, mint egy
torta.
BÁTY: Mit?
(MÉDEIA kintről bejön, és egy hatalmas, sötét színű, szív alakú pinátát hoz be.)
BÁTY: Hű de nagy!
MÉDEIA: Be kell kötni a szemedet és a seprűnyéllel
Megütni, és akkor felrobban.
De nem most! Majd holnap.
BÁTY: Azta! Ötéves leszek. Légy szíves, most már mondj egy mesét!
MÉDEIA: Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innen, ahol a kurta farkú malac az orrában túr…
BÁTY: Lelkesebben mondjad!
MÉDEIA: Egy parányi falu szélén, egy farönkből épített kajibában élt egyszer egy hatalmas, szőrös, zengő hangú óriás. Ezt az óriást büdösnek, zajosnak és csúfnak teremtette az Isten. A falu lakói nem szerették, ha az utcákon járkált, a kisgyerekek féltek tőle. Néha olyan hangosan horkolt, hogy a tyúkok nem mertek tojásokat rakni a falubéliek udvarában. Így hát nem lakhatott máshol, csak a falu legszélén, ormótlan kajibájában. Egyetlen öröme volt az életben: született egy lánya, akinek kék gyöngyből volt a szeme és színaranyból a haja. Az óriás elhatározta, hogy nem fogja hagyni, hogy a lány az idő múlásával elveszítse szépségét: alig volt tizenhat esztendős, mikor egy éjszaka márványba öntötte a testét. A lány ettől a naptól fogva nem mozdulhatott sehová: gyönyörű vonásai az örökkévalóságig belefagytak a sima és hideg márványba. Az apja az ablak elé állította, és onnen leste a világot kék gyöngyszemeivel.
Tizenkét esztendő elteltével egy csütörtök reggelen az ablak előtt elkocogott fehér paripáján az ország egyik hercege… Hogy hívják?
BÁTY: Szeder.
MÉDEIA: Szeder herceg szőke volt, bátor.
BÁTY: De te vagy a Szeder!
MÉDEIA: Szeder herceg nagy bátor volt, barna hajú, és egy kicsit rosszul tájékozódott, az Óperenciás-tengert kereste, de eltévedt. Fáradtan lehuppant kedves lováról. Közelebb lépett az ablakhoz, és megpillantotta a lányt. Elámult a gyönyörűségtől: soha ilyen szép testet eddigi életében nem látott. És mivel okos herceg volt, azonnal megértette: ez a lány rabságban él.
– Apám elment egy időre. Kérlek, vigyél el innen, messze, az Óperenciás-tengeren túlra, odáig ő sem tud elmenni.
A herceg azonnal beleszeretett, és erős vágy fogta el, hogy segítsen neki. Felnyergelte fehér paripáját, rákötözte a lány nehéz testét, és elindultak a tenger felé. Hét nap és hét éjjel mentek. A hatodik napon Szeder herceg fehér paripája nem bírta tovább a márvány súlyát – összeesett az erdő közepén, és kilehelte a lelkét. Onnan egy egész napon át a herceg vonszolta maga után a lányt. A menetelésben cipője elkopott, lábát sebesre vágták a kövek, és egy szemhunyásnyit sem mert aludni, félt az óriás bosszújától. A hetedik nap estéjén elérték az Óperenciás-tengert. A tenger végtelen volt, tiszta és csendes. Egy százezer esztendős öreg halász üldögélt csak a partján.
– Hová viszed ezt a márványba öntött lányt? – kérdezte a halász a herceget.
– Feleségül szeretném venni.
– Szereted őt?
– Az életemnél is jobban.
– Szeresd vele együtt magadat is – tanácsolta az öreg halász, és közben a herceg sebes lábaira pillantott.
A halász kölcsönadott nekik egy ladikot, átkeltek a tengeren. Nem messze lakott innen a herceg, felvonszolta a márványlányt a palotájába, és odaállította őt hálószobájának közepére.
– Itthon vagyunk – sóhajtott Szeder, majd a fáradtságtól összerogyott és elaludt.
Aludt két napig, és boldogan ébredt. Végre nyugodtan gyönyörködhetett a lányban.
– Szabadíts ki! – duruzsolta a lány a márvány alól.
Szeder először egy hatalmas csákányt akart hozni, melynek láttán a lány gyöngyszemeiből ömleni kezdett a könny. Némi töprengés után a herceg elkezdett tűzifát hordani a szobába, majd hatalmas tüzet gyújtott a kandallóba. A márvány szép lassan olvadni kezdett. Ha a herceg elfáradt, elpilledt a forróságtól, a lány rászisszent:
– Ne add fel, mikor már éppen olvadni kezdtem!
Ettől fogva így éltek a palotában: a herceg meleget csinált, a lány pedig szép lassan olvadozott. Bár a márványréteg napról napra csökkent a lány testén. Két esztendő múlva egy hajnalon a lány végre megmozdult. Épp csak pislákolt a tűz a kandallóban, ő pedig tett felé néhány bátortalan lépést. Boldog volt, látta saját fiatal arcát tükröződni a leolvadt márványtömbökön. A szoba másik felén gubbasztott Szeder, a lány elindult felé, hogy erőre kapott végtagjaival hálásan megölelje, megcsókolja kedvesét, de Szeder nem mozdult többé. A folytonos füst befeketítette tüdejét, a magány megette egykor tiszta lelkét, a forróság kiszárította puha bőrét. Ott aludt el örökre, a márványdarabok között.
(A gyerekek elaludtak mese közben.)
MÉDEIA: Azt tervezem – hogy felhívom apátokat,
úgyis el akar jönni a születésnapra,
hozza el a kiscsajt is!
Ha eljön, meglátjátok, milyen kedves leszek!
Meggyőzöm, hogy beláttam,
jól tette, hogy elment,
ez a válás csakugyan előnyös dolog
nekünk is.
Még ajándékot is sütök nekik.
Senki ne képzelje, hogy én afféle
csicska, gyámoltalan nő
vagyok, akivel bármit megtehet!
Nem, nem, ha ezt hiszi, nagyon nagyot téved!
(Készülődés a vendégekhez, MÉDEIA kenyértésztát gyúr, hypót önt bele. Zene. Kicsik felébrednek, bele akarnak enni a kenyérbe, de az anyjuk nem hagyja. Megérkezik Iászón és a másik nő. A másik nő extravagáns jelenség, huszonéves, tarka pipacsos szoknyában. Zene leáll.)
IÁSZON: Sziasztok!
BÁTY: Papa! Papa! Ötéves vagyok!
IÁSZON: Én ne tudnám? Mikor megszülettél, elfértél a tenyeremben!
MÉDEIA: 2750 gramm. Három óra öt perc.
MÁSIK NŐ: Istenem, milyen cuki gyerekek.
IÁSZON: Jól sikerült kis krapekok.
(Öcs odatipeg a másik nő virágos szoknyájához, és mutogat rá. Eltéveszti a szavakat.)
Öcs: Pi-csa. Picsa. Picsa. Picsa.
IÁSZON: Pipacs, drágám. Pipacs.
BÁTY: Most rögtön akarom a pinátát! Papa, szereld fel!
IÁSZON: Na, na! Ez nem így megy. Először le kell ülni, megérkezni.
Öcs: Pináta! Picsa! Pinta! Ötéves! Bubu!
MÁSIK NŐ: Ötéves, az már egy kész pasi!
Öcs: Pasi, pasi, pasi, pasi…
BÁTY: Most akarom a pinátát… Lécci…
IÁSZON: Táncolni ki fog?
BÁTY: Jaj ne…
IÁSZON: A múltkor azt mondta nekem, Michael Jackson lesz, ha nagy lesz.
MÉDEIA: Rendes dalokat is tanultunk az oviban.
IÁSZON: Nálunk nincs születésnap produkció nélkül.
Gyere, fiam, mutasd meg, hogy csinálod a Jackót!
MÉDEIA: Öcsi is tudja énekelni már az egyik számát.
Öcs: Bidé, bidé, bidé, bidé…
BÁTY: Nincs kedvem.
IÁSZON: Fiam! De hát olyan jól mozogsz!
MÁSIK NŐ: Hagyjad szegényt…
IÁSZON: A fenéket szegény! Máskor annyit táncol, énekel, le se lehet lőni.
Fiam! Gyerünk! Addig nincs pináta.
BÁTY: Muszáj?
IÁSZON: Igen!
(Báty sóhajt, és előadja a ‘Beat it’ című szám koreográfiáját. Előadása lélektelen, robotikus. A szülők fél szemmel figyelik, beszélgetnek a háttérben, Anya kiszed valamit Öcs szájából.)
Öcs: Vége, ennyi… (Megtapsolják.)
IÁSZON: Na látod, milyen szuper voltál. És most! Figyelem, figyelem!
(IÁSZON felfüggeszti a pinátát, MÉDEIA beköti Báty szemét. A kisfiú kezébe adják a seprűnyelet, aki nagyokat kaszál vele, és majdnem eltalál mindenkit, kivéve Médeiát, aki meg se moccan.)
IÁSZON: Hideg, hideg, nagyon hideg, jégkorszak! Most mi van?
BÁTY (elpityeredik): Nem találom a pinátát.
IÁSZON: Odanézz, a hátam mögé! Na, gyere! Meleg, meleg, forró!
(Végül sikeresen felrobban a játék, a gyerekek rohangálnak a cukrok között.)
MÉDEIA: IÁSZON, kérlek, amiket a legutóbb mondtam,
ne vedd nagyon zokon! Indulatos vagyok
néha, tudod – de te elnézhetsz nekem ennyit,
hiszen sokszor voltunk mi egymáshoz
kedvesek,
nem igaz? Megvitattam ezt a dolgot,
magammal, és már nem is értem, hogy lehettem
ilyen makacs bolond! Miért gyűlöltelek?
Vagy talán nincs két fiunk? Tehát
átgondoltam, s beláttam, jobb így mindenkinek.
No de hát tudod, hogy milyenek a nők…
És én is csak nő vagyok.
Kérlek, légy elnéző még ez egyszer!
Beismerem, eddig rossz oldaláról néztem a dolgot,
de most visszatért
a jobbik eszem. Már vége a gyűlölködésnek
– miért gyűlölnénk azt, aki szeret minket?
(Picit sír) Így, öleljetek át... ezekre a szerető karokra
támaszkodunk majd, ugye, ha öregek leszünk,
és ezek temetnek el majd?
Nem, semmi baj, csak eszembe jutott
valami, régi ügy, ne törődjetek vele...
MÁSIK NŐ: Nem megyünk lassan?
MÉDEIA: De ne féljetek, csak
örömömben sírok, hogy
apátokkal kibékültünk ma végre…
IÁSZON: Nagy öröm ez nekem, hogy észhez tértél.
Nem lehet rossz néven venni, ha egy nő,
dúl-fúl, mikor megtudja, hogy a férje
más nővel is kezd…
Öcs: Picsa.
MÁSIK NŐ: Pipacs!
IÁSZON: Ami titeket illet,
gyerekek, tudnotok kell, hogy apátok
nem feledkezett el rólatok – éppen
ellenkezőleg! Azon fáradozom,
hogy nektek minél jobb és biztonságosabb életet biztosítsak.
Csak nőjetek föl! Nincs más dolgotok!
(Médeiához, aki elfordulva sír.)
Mondtam valamit, ami nem tetszett?
MÉDEIA: Nem, dehogy. Csak a gyerekek miatt...
IÁSZON: Ne félj semmit, én gondoskodom róluk!
MÉDEIA: Hiszek neked. De tudod, milyenek vagyunk
mi, nők: sírunk okkal, ok nélkül...
IÁSZON: De mégis, miért sírsz úgy a gyerekek miatt?
MÉDEIA: Hogyne sírnék? Hiszen én szültem őket!
Amikor az előbb azt mondtad, hogy nőjenek fel
naggyá, erőssé, megfájdult a szívem,
és félni kezdtem, hátha mégsem úgy lesz...
Na, de a lényeg – sütöttem a nagy napra valamit!
IÁSZON jobban főz, mint én, de azért megette mindig,
amiket összedobtam.
Ez most tényleg isteni lett, a nagyanyám receptje…
Egyetek! A gyerekek már ettek…
IÁSZON: Az a baj, hogy én most nem ehetek. A pocakom…
Ma is futottam…
MÉDEIA: Á, igen, én is akartam edzeni,
csak mostanában nem úgy jött ki a lépés…
(Másik nőhöz)
És te… Te sportolsz valamit?
MÁSIK NŐ: Nem.
MÉDEIA: Mondjuk neked nem is kell. Ilyen fiatalon én is utáltam futni.
Viszont akkor egyél belőle! Mindenképpen.
(A másik nő eszeget, szinte riadtan.)
MÉDEIA: Na, ízlik?
MÁSIK NŐ: Isteni finom… tényleg.
MÉDEIA: Most viszont a gyerekeknek már ideje lenne lefeküdni.
Ki takarítja fel ezt a sok szart a földről?
Anya pihenni akar végre. IÁSZON!
Menjetek most el! Kérlek! Elég volt mára ennyi!
IÁSZON: Rendben. Köszi mindent. Pihenj! Majd beszéljünk!
Praktikus dolgokról is… Sziasztok, prücskök!
(IÁSZON és a másik nő el. MÉDEIA hallgatózik utánuk, és elképzeli a nő halálát. Közben a gyerekek szólongatják, de nem válaszol.)
MÉDEIA: Hirtelen fehérre sápad, és reszketni kezd,
oldalazva tántorog, leroskad – épp idejében, különben a földre esik!
A szája habzik, a szeme kidülled, holtsápadt – felüvölt a rémülettől és a borzalomtól.
Végül nem bírja már tovább, úgy eltorzul,
hogy ember fel nem ismeri a tulajdon apján kívül:
nincs bájos arca már, se tiszta tekintete.
Fejéből véres tűz csöpög le, a húsa úgy olvad le csontjáról,
mint a gyanta, cseppekben, ahogy láthatatlanul
rág rajta a méreg – iszonyú látvány!
Senki nem mer a holttestéhez érni.
Arról, hogy ebből mi következik énrám nézve,
nem mondok semmit.
Megtanultam, hogy az emberi élet
csak árnyék, és azt is, hogy akiket
a legbölcsebbnek tartunk,
a szavaikból ítélve, milyen gyakran
követik el épp ők a legnagyobb őrültségeket.
Mert az ember sosem boldog, boldog – az egy sincsen közöttünk!
Ti se lesztek boldogok.
Soha!
A kezeteket, adjátok ide, hadd csókoljam meg!
Oh, kis pici, szépséges kezecskék, ti édes, drága szájak...
Milyen szépek vagytok, milyen nagyon szép az arcotok –
Öleljetek meg, öleljetek…
Milyen selymes a bőrötök, milyen
jó illatú a lélegzetetek…
Azt gondolom, boldogabb az az ember,
akinek nincsen gyermeke.
Aki sosem tudja meg: végül
örömére vagy bánatára szülte,
nevelte föl őket… (Bújócskázni kezdenek, a gyerekek kacagnak, sikongatnak) 1, 2, 3, 5, 6, 7, 8, 9, 9 és fél, 9 és háromnegyed, tíz.
(MÉDEIA megöli a gyerekeit. Bátyot a takarásban, Öcs felé egy kalapáccsal a kezében elindul.)
BÁTY: Anya, te győztél!
Öcs: 1, 2, 3… (Sötét)
(A fiúk, mint két angyal, fölegyenesedve a színpad két szélére állnak.)
Gyerekek dala Föld, látod ezt? Te fényes Nap az égben, látod?
(Látod ezt az elátkozott nőt?)
Mindjárt megöli őket! A saját fiait!
(Kezet emel tulajdon gyermekére!)
Ó, Nap, Zeusz fia, kérlek, ne hagyd!
Tartsd vissza! Kergesd ki a házból
a fúriát, kit megszálltak a démonok!
Hát kőből van a szíved,
vagy vasból? Hogy tudod megölni
saját gyermekeid, tulajdon
méhed gyümölcseit – saját kezeddel?
Minden hiába volt: hiába szültél
fájdalmak közt két kedves gyermeket,
jobb lett volna neked, ha elnyel
a tengervíz a sziklás, vad szorosban,
ha soha nem teszed a lábad erre a földre!
Te szegény nyomorult, miért szakadt
olyan nehéz gyűlölet a szívedre,
hogy gyilkolnod kellett, és gyilkolnod megint?
Bárcsak ne is létezne inkább
szerelem, ha ilyen kegyetlen
szenvedést hoz az emberekre!
(Messziről halljuk IÁSZON üvöltését. Beront, körülnéz, zaklatott.)
IÁSZON: MÉDEIA! MÉDEIA!
IÁSZON (észreveszi a halott gyerekeket, elhányja magát)
MÉDEIA: Most már tudod, hogy mi a fájdalom!
(MÉDEIA megtáncoltatja a férjét. A történet elejéhez hasonló módon most IÁSZON omlik össze és bénul le. Így táncolnak együtt, MÉDEIA viszi a férfit őrülten keringőzve, közben a halott gyerekek nézik őket. MÉDEIA sárkányfogaton elrepül.)
VÉGE