Az úgy esett, hogy amikor a Boldogasszonyunk Szűz Mária tiszteletére Csíksomlyóba összesereglett népek, hála a szenteknek, szétszéledtek a búcsújárás után, egy Suszter nevű pesti családot vezérelt a Fennvaló a mi okulásunkra a Hargitára. 

Annyit még elöljáróban el kell mondani, hogy én, Kelemen Tóbiás, ösmerem aztot a Pestet, mint szopós malac az anyja hónalját. Kilencvenhétben mondja egyszer a komám, Gyuszi, gyere velem feketemunkára bé Budapestre, mert minden olyan melót, amit a pesti nem akar megcsinálni, azt nekünk félretették: csempézés, tetőjavittás, mázolás, lomtalanittás. Mondok, üsse kő, ezekhez egyikhez se értek, s azzal már ültünk es a vonaton, s mikor kijózanodtunk, a Keletiben aludtunk tovább. Így ment ez jó sokáig, két hétig nem es szóltam semmit, azután mondok óvatosan, mert a komám hirtelen haragú ember, szóval mondok: feketemunkázni otthon es tudnék, ott se fizetnek érte, ha egy padon alszom, de legalább hitelbe ad inni a bodegás, különben az Oltba nyuvasztom. De itt csak a Duna van, s a bodegások nem ösmerik a szelíd természetem. No, nem csalódtam a komámban, jól leszidott, ami nála azt jelentette, két istenes pofonnal kezdte a litániát. Hát, tényleg igaza lett, mert ahogy ott vitatkozunk, s közben a csendes vitában repültek a padok alkotrészei, egyszer csak jön egy patronféle, főnök, mondja, pont ilyen emberekre van szüksége. Így hát onnantól pancsoltuk a szeszt egy budai pincészetben, amiben a legjobb az vót, hogy minden nap magunknak is pancsoltunk, amennyit bírtunk, s innentől nem a padon, hanem a nagy büh hordókban aludtunk. Este pedig vendégeket pofozgattunk egy diszkóban, éppeg úgy, ahogy egymással szoktunk nyeletlenkedni, ha erőssen unatkozunk, s kívül raktuk azokat, akiknek nem tetszett a benti illemszabály. Meg kell mondjam, Pesten elég sok az illetlen ember, főleg estefelé, ilyenkor bévesznek egy marék pirulát, mert betegek es, s azzal bé a diszkóba otrombáskodni. Jól es ment a sorunk egészen addig, míg a zsandárok rajta nem fogtak. Hiába bújtunk el a nagyhordóba, az egyik kisfőnök elárulta, hol vagyunk, hogy mentse a bőrit. A nagyfőnököt, a Jóskabát elengedték, mert csak százmilliót sikkasztott, münköt meg, mivel nem volt munkavállalásink, három napra bézártak a karcerbe, majd kirúgtak az országból. 

Münköt, magyarokat, az anyaországból! 

Akkor én, Kelemen Tóbiás megfogadtam a csíksomlyói templomban, hogy ahány pesti ember a Hargitára jő, én annak, mint Döbrögi, visszaszolgáltatom aztot a három napot, s a kamatról se feledkezem meg. Meg es hallgatta a Szűz Mária az én fogadalmomat, igaz, a plébános es segített meggyőzni, mivel vittem két demizson pancsolt bort még Budáról, s onnantól a pesti népeket olyan szépen vertem át, hogy öröm vót nézni. 

Három próbára küldtem őköt. Az elsőn elhitettem vélük, hogy lerobbant az autójuk, s egy hétbe telik, mire megreparálják. Addig odaadtam nekik az én rossz Dácsiámat, s én az ő autójukkal irány bé Csíkba flancolni. A másodikban, hogy ne mind jöjjenek a nyakamra, hogy mikor lesz már kész az autó, mert persze a Dácsiát egyik se tudta vezetni, elvittem gyalogtúrázni a Hargitára, s ottfelejtettem őköt. Mire három nap múltán hazataláltak éhesen, koszosan, kifurikáztam magamot, s jöhetett a harmadik próba, a csíkcsicsói korcsoma. A korcsoma állandó lakója Éltes Izidor, aki olyan hadarva és ószékely nyelven beszél, hogy az anyja se érti, de visszakérdezni neki nem szabad, hogy mit es mondtál, Izidor, mert rögtön megválaszolja egy istenes pofon képiben. Izidorral azonkívül, hogy imád beszélni, még egy baj van, rögtön nekifog mondani, ha meglát valaki ismeretlent, mert aki ismeri, az messziről kerüli. Szóval a harmadik körben szépen rábízom őköt Izidorra, s mikor szólnak, hogy a doktorica végzett az elsősegélynyújtással, összeszedem őket, s viszontnemlátást kívánok nekik. 

A Suszter famíliával fordult meg a dolog, én magam sem értem egészen, miképp, de megfordult, s faképnél hagyott a bosszúvágyom, mint Szent Pál mikoron az oláhoknál járt. Mert ez a Suszter Géza is egy nagy lókötő, rögtön láttam rajta. Meg es gyűlt a baja Pesten, mert nagy lábon akart élni, egy Gúnár nevű setét alaktól kölcsönzött a nagy élethez pénzt, s visszaadni nemigen tudta. Amikor ez a Gúnár a nyakára lépett, a feleségével elhatározták, legyőzik a családi ellentétet, s az após segítségét kérik. Az após elég rigolyás ember volt, két heppje volt: vacsorához kifogástalan öltözékben kell megjelenni, s a desszertig végig ülni, felállni nem szabad. Na, ahogy ott vacsoráznak nagy karótnyelten, s lesik, az öreg mikor írja meg a csekket, amivel kijőnek a bajból, csereg a Suszter Géza mobilja. Már ez se tetszett az öregnek, de elnézte neki, mivel hétévente egyszer találkoztak. Mikor Géza fogta magát, és kiment, kicsit ütögetni kellett az após hátát, de azt es túlélte. Gézát a Gúnár kereste, s gondolta, mostan kimegy, s a képibe vágja, vége a vitatkozásnak, mert mindjárt dől a pénz az apósától. Csakhogy a Gúnár másképp gondolta, ha már ilyen vagyonos a pereputty, megtoldotta az összeget két millával, plusz elévette a Géza sikkasztásáról szóló bizonyítékot, amit az adóhatósággal szemben követett el, mikor még egy cégnél dolgoztak. Hogy a fenyegetésnek nyomatékot adjon, megkévánta a Suszter Géza remek öltönyét, s levétette vele. Géza rimánkodott, hogy inkább az óráját adná, ami megtetszett Gúnárnak, mert az öltöny mellé az órát is elvette. Géza alsóneműben állított vissza az ebédre, a papához meg mentőt kellett fogadni. Mondani sem kell, nem segített a vején. De még ott a vacsorán hallotta Suszter, milyen jó pénz a medveles a Székelyföldön, amiből leginkább a Székelyföld maradt meg, gondolta, ott es magyarul beszélnek, mint ők, jó lesz ottan meghúznia magát a családnak, s így kötöttek ki a Hargitán. 

De a legjobb az egészben az vót, hogy ráismertem: Suszter volt az a kisfőnök, aki a policoknak elárulta, hogy a nagyhordóba húzódtunk rejtekbe a budai pincészetben. Meg es örültem rettenetesmód.

Szóval, idevezényelte, avagy ideverte a Susztereket a Fennvaló, mindegy is, de itt voltak, s el nem lehetett többé mozdítani őket. Holott a Suszter családfő aztot mondogatta a családnak, csak szeptemberig, az iskolakezdésig maradnak. Ehhez képest még október végén, amikor münk először engedjük a cinkákat iskolába, mert a munkát is el kell végeznie valakinek, még itt ette a fene őket. Az úgy történt, hogy a Suszter család megvette tőlem a Feneketlen erdő alján azt a vadászlakot, ami tavaly egyszer leégett, egyszer a vihar vitte el, egyszer pedig a sógorék szilvesztereztek benne. Nem mondom, hogy nem állt a lábán, mert nem, de egyszer még el lehetett adni. S ha vevő van, el kell adni, nekem az édesapám azt tanította. Na, szóval abba kívántak bévackolódni, de mivel úgy vették meg, hogy meg sem nézték, mint a rendes emberek, csak utólag, hálistennek felfogadtak, hogy kicsit takarosba tegyem. Ami nem sikerült igazán, de legalább fizettek érte, bár az is lehet, hogy észre sem vették, hogy ugyanolyan düledék maradt, mert vidáman béhurcolkodtak. Ez vót az én negyedik próbám, s ezt es sikeresen vették, mert a Suszterek úgy mentek végig az első hármon, hogy az állam úgy leesett, hogy az Olt hídja alatt kellett megkeressem. Az autós próbán egyenesen örültek, mert Suszter Géza azt mondta, nem es az övé az autó, hanem az apósáé. Amikoron elveszítettem őköt a Hargitán, s három nap múlva hazatértek, boldogan borultak a nyakamba, mert olyan helyen ők még nem jártak, hogy ne legyen térerő, s a Gúnár nem zaklatta őköt a hívogatásaival. Plusz a legkisebb gyerek, a Suszter Gergő megállapította, hányféle fenyő él a Hargitán, amiről mink úgy tudjuk, háromféle: az egyik, amelyikből a bútor, a másik, amiből a ház s a koporsó, s harmadik, amit a finneknek adunk el. Na, ehhez képest ő rögtön hetet talált. Izidorral nemkülönben szót értettek, mert amikor a Suszter leánka béállított a korcsomába, s elterjedt a híre, hogy alig van rajta ruha, olyan ritkásan öltözködik, annyian utánatódultak a faluból, hogy kisebb vitaestet szerveztek, de olyan lármásan, hogy Izidor szóhoz sem tudott jutni. S amikor már hanyigálták kifelé a berendezést, a milicia is megérkezett, s leparkolt a korcsomával szemben, hogy nyugodtan fel tudja jegyzetelni, hány mentőt avagy halottaskocsit kell hívni. S mivel mindenki a Suszter leánka miatt vitatkozott, őköt senki meg nem sértette, s kivált élvezték, hogy mindenki nékik akar fizetni egy-egy kört, amikor a vitából fel tudtak nézni. Csak engem ért károsodás a Szűz Máriának tett fogadalmam miatt, s ekkor vetettem bé a negyedik próbát, a házvásárt.

A vadászlaktól mindenki vidám volt, kivéve a Suszter fehérnépet meg a leánkát, de az előbbinek, mivel állandóan zöldségeket beszélt, el lehetett nézni, utóbbi pedig már olyan férjhezmenendő forma volt, s istentelenül takaros, ahogy azt a csíkcsicsió korcsomai vitaest bizonyította. A lényeg, hogy a vadászlakhoz, amit csak a szentlélek és két szeg tartott lábon, tartozott egy kis erdőség, persze, nem pappiron, csak úgy, szóban, ehhez a hezzá tartozó erdőben pedig a sógorék építettek egy medvelest anno dákulum. Ez a Suszter a fejébe vette, hogy abból ő pénzet csinál. Nem rossz ötlet az, druszámék es aztot csinálják, van tizenkét medvelese, nem győzik hordani a törökbúzát medvére etetni. 50 euró egy személyre a medveles, annyi pénzt hoznak hazafelé, ahány zsák törökbúzát kivisznek: a kiürült zsákba tömik a pénzt. Csakhogy ez a Suszter soha életében nem látott még medvét a Fővárosi Állatkerten kívül, s szerintem ott es összekavarta a tasakos patkánnyal. Szóval, nagyon egy bódogtalan család volt ez a Suszter, de meg kell hagyni, beindult az élet tőlük a Hargitán. A leánka után annyian bolondultak, hogy a bicskakészittő nem győzte a rendelést, mert folyton valakinek a hátában felejtettek egyet-egyet, a gyászhuszár meg a temettést. A kocsmáros annyi pityókapálinkát rendelt, hogy mindenkinek kerek vót mán a feje. A fehérnép füveket, a falusi asszonyok szerint gacokat gyűjött egyvégtibe, kaszálni se lehetett tőle, folyton valamék irtáson kaptuk, ahogy a gyomot ritkítja négykézláb, a végin azt hittük, félrejár az erdésszel, pedig csak kakukkfüvet gyűjtögetett, mert Pesten valami füves bótja vót. A legkisebb gyermek, a fiúcska értett még valamit az erdőhöz, a sógorékkal találkozott, s mutatta es, hogy már három viperát sikerült lefotográfiálnia, egészen közelről. 

De a lényeg: Suszter szerencsére felvásárolt tőlem tíz mázsa törökbúzát, pedig elég lett volna indulásból egy fél, de hát apám tanácsát mindig is igyekeztem megfogadni. Aztot felcipelte a hátán a medveleshez, s széjjelszórta. Mondtuk es a bodegában, jövőre a Feneketlen erdőn kukoricás fog nőni. Osztán bévaszarodott éccakára a lesbe, a vadászlak édestestvérébe, mármint olyan alapon, hogy ez es, az es mindjárt összedől, ha eltüsszenti magát az ember, s várakozott. El is aludt az egész napos törökbúzaültetéstől, s hajnalban ébredett fel. Medve egy sem jött, hanem egy nagy fene vadnyúl a rokonságával egyetemben szedegette felfelé a törökbúzaszemeket, mert ők sem akarták volna, hogy oda kukoricatábla kerekedjen jövőre. Miután délig kergetőzött a nyulakkal, fölkerestem, s ajánlottam magamot, hogy a lest rendbe hoznám, a törökbúzának készittenék rendes vályút, ahol az apróvad nem éri el, s a druszámék villanypásztorát arrébb telepitteném, mert úgy lehet, a villanypásztor beszélte le a medvéket a kukoricaszedésről, pedig ők es jöttek volna szívesen. 

Ilyen alapon kezdtünk es megbarátkozni, Géza meg én, mondja egyik nap, Tóbi, ha történne velem valami, néked adom a vadászlakot. Nem akartam mondani, hogy pappiron most es az enyém, inkább megköszöntem néki. Hanem amikor jött a milicia, hogy egy pesti ember feljelentett, hogy elloptam az autóját tavaly, Géza kihúzott a csávából, mellettem tanúskodott, igaz, kétszáz eurójába került, s na, innentől tudtam, hogy számíthatok reá valóban, ha majd örökösre lesz szüksége, s már majdnem meg is szerettem én es, csak az a fogadalom ne lett vóna. Plusz a jobbkezének es felfogadott, fizetésért, hogy ne mindent neki kell csinálnia, mondotta, s attól kezdve el sem mozdultam mellőle. Még azt a hordós eseményt is elfelejtettem, igaz, csak negyedrészit.

Közben úgy esett, hogy a Suszterék cinkájának a druszámék fia, Tolvajos Ábris kezdte el csapni a szelet erőssen, de olyannyira erőssen, hogy ejsze meg is borittotta, mint a krivöc szél a fenyveseket. A lényeg, hogy nagyon egymásba habarodtak, úgyhogy nem volt nehéz dolgunk a druszámékkal: ahogy közösen Suszterrel levette a villanypásztort, ami megakadályozta a medvék átjutását a Suszter-féle medveleshez, és Suszter boldogan hazament, hogy meginvitálja pesti ismerőseit medvét nézni, a druszám vissza es tette azon nyomban a villanypásztort, duplán megerősítve, mert félt, hogy elszívja a Suszterék lese a medvéit, mert a Feneketlen erdő azelőtt a medvék kedvenc pihenőhelye vót.

Osztán érkeztek is a pesti népek, két napig csak mind a medvelesre készültek, de sehogy se bírtak följebb jutni a vadászlaktól, mert a szesz, amit a fejükbe tőtöttek, visszahúzta őköt. Aztot rögtön láttam, hogy az egyik vendég más, mint a többi, az ilyet münk Gherlán szoktuk tartani, a börtönben, ahová Rózsa Sándort is zárták. Ez vót a Gúnár, akinek azzal a sok pénzzel tartozott Suszter, és lassan megvilágosodtam, hogy hát ez a setét gondolatú ember azért jött, hogy Suszteren bévasalja. Na, kezdtem megsajnálni Susztert, no, nem a neve miatt, mert vannak itt nálunk is foglalkozásokra utaló nevek, mint például a Király, hanem mert jó sok mindent el lehetett neki adni, és én es pénzből élek. Mondok neki, Suszter komám, mert addigelé annyi szeszt megittunk, mármint ő, mert én enni szoktam a szeszt, hogy pertuban voltunk meg komaságban, hogy ide figyelj, segittek én neked boldogulni. Ez a Suszter sose kérdezte, mennyiért, hanem rögtön aztot mondta, nem kell, mert jön a segítség, mert amikor a medve bégurul a hegyódalon, akkor ő meg lesz élve, dőlni fog a sok pénz a nyomában. Nem mondtam neki, hogy itt a Feneketlen erdőben csak a fa szokott dőlni, inkább ráhagytam.

Harmadnapon, mint Jézuskrisztus, ők es feltámadtak, s bévették magukat délutánfelé a medvelesbe. Ott győzködték egymást, hogy még egy perc, még kettő, s itt a medvekoma, gurul bé az ódalon, dőlni fog a pénz. A medve meg a druszámék etetőjénél hanyott dőlve mutogatta magát egy másik csoportnak, s egyedül a druszámék pénztárcája vastagodott. A setét gondú ember, akinek Suszter tartozott, adta fel leghamarébb, mégpedig úgy, hogy bévitte a sűrűbe Susztert, felrakta egy faágra, s rázni kezdte, mint isten a Vargát. Én mán megint megsajnáltam, mert mondom, ezek a foglalkozásra utaló nevek egészen érzékennyé tesznek, mivel az én anyámra valamikor szintén valami foglalkozásnévfélét aggattak, ami erőssen nem tetszett nekem. Akkor sem tűrtem, most se, úgyhogy hagytam, hogy istenesen lássa el a baját Suszternek az a pesti ember, s utána összevakartam az avarból, s beléöntöttem egy pohár rendes pálinkát, nem olyat, amilyet a pestieknek szoktunk adni. Hanem sokkal gyengébbet. 

Egyből megvilágosodott, bár szerintem az a néhány pofon is sokat segített, amit a pesti embertől kapott. Elsírta nekem, mint szúnyog éccaka az ember fülébe, hogy a pesti setét gondú ember ultimátumot adott neki: augusztus végéig megadja neki a pénzt, különben a lányát elviszi külföldi munkára. A külföldi munkát tudtam, mi az, de hogy az ultimátum micsoda, azt nem, mert a katonaságnál amit megtanultam rományul, azt amint leszereltem s megérkeztem Csíkcsicsóba a vonattal, azt a kevés tudást a kupéban hagytam, rábíztam egy udvarhelyi katonacimborámra, mert az udvarhelyieknek mindegy. Szóval, fene se tudta, mi az az ultimátum, de rögtön láttam, hogy véges határidőn belül meg kell jelenjen a medve az etetőnél, különben baj lészen, s ezt mind úgy találtam ki, hogy megolvastam, hány kék meg zöld folt volt Suszter szeme alatt. A druszámmal sem akartam kitolni, hogy eláruljam a Suszternek, hogy a druszám visszarakta a villanypásztort, úgyhogy előrukkoltam az ötletemmel.

Suszternek megtetszett az ötlet, s váltig hangoztatta, tudja, mi az a medve, mert a nagyapja medveszelídítő volt, s cirkusszal járta a világot. Nem akartam megsérteni, hogy mifelénk kik járnak a cirkusszal, inkább eladtam neki a medvebőrt jópénzért. Na, másnap este megint jöttek a pesti népek, köztük a setét gondú ember, s béültek, mint a tyúkok az úlba napszálltakor, szép sorban. Suszter azzal az ürüggyel, hogy meghajtja a fiatal fenyvest, a ciherest, hogy felébressze a medvét, ott hagyta őket, felöltötte magára a bundát, s magát szépen illegetve bétáncolt a medveles elé. Lett nagy ujjongás, kattogtak a fényképezőmasinák, s én magam es láttam, hogy valóban medveidomár lehetett az öregapja, mert pont úgy táncolt, mint a szeredai kuplerájban Ilinka, a tízeurós ringyó Moldovából. 

Közben, ki gondolta vóna, a druszám meghatódva hallgatta Ábris fia káromkodásait, ami a villanypásztor újra felszerelését illeti, úgyhogy miután a kedves fia szépen megkérte két pofon belengetése kíséretében az apját, hogy szerelje le a pásztort, az meg es tette, úgyhogy a medvék kezdtek szállingózni Suszterék medvelese felé. Suszter meg tovább illegette magát, kánkánozott, ha lett volna furulyája, arra es rázendített volna, de nem volt, úgyhogy inkább énekelni kezdett, mert béöltözés előtt adtam neki pálinkát, olyat, amilyet a pestieknek szoktunk, hetven fokost. A medvelesben kuporgók csudálkozva figyelték, hogy ez a medve emberi nyelven es képes énekelni, s elkezdtek gyanakodni, de nagyon erősen, hogy itten átverés történik. Ennek igyekeztek hangot adni, mégpedig úgy, hogy egyenként előszállingóztak a lesből, ki óvatosabban, ki bátrabban, s meghajtották a ciheresben a medvének öltözött Suszter komát, s közben azt kiáltozták, csókot a medve hátsójára. 

Ezzel nem es lett vóna nagy baj, ha a fenyves hegyódalon bé nem gurul valójában egy igazi medve, de az es csak azért, mert már nem tudott lefékezni, mert ha le tudott volna, messzire elkerüli a sok kergetőző pestit. Gondoltam, ennek fele se tréfa, mert a medve nem játék, az asszony nem ember, s a sör nem ital, ezt ittenfelé mindenki tudja, kivéve a pesti népeket, mert azok tiltakoznak ellene, pedig életet ment, ha van nálad pálinka, szóval elrikkantottam magam, hogy medve. De a pesti népek még jobban nekivadultak, most már valóban leteperték a medvebőrbe bújt Susztert, és kezdték lehántani a szőrmét róla. Én nem sajnáltam, mert egyrészt jópénzért már nem az enyém vót, másfelől sose gondoltam vóna a feketetói vásárban, ahol ötven lejt adtam érte, hogy egyszer még megérem, hogy magyar emberek cebálják miszlikbe egy medve bőrét, és nem fordítva. Viszont a medve, amék bégurult az ódalon, erősen közeledett, s mivel a bocsai es vele gurultak, elhatározta, hogy véget vet a civakodásnak. Újfent elrikkantottam magam, de ezek meg se parittyázták, hogy itten rekedtre kiabálom magam. Addig fetrengtek, míg az egyik pesti ölébe nem gurult a medvebocs, és éktelen sírással jelezte, hogy az ő bundáját nem érdemes huzigálni, cibálni, mert az eredeti. Erre már ébredezni kezdett a pesti népekben a józan ész, menekülőre fogták, pláné, mikor az igazi medve elbődült. 

Gondoltam, Suszter komán újfent segítek, kihámoztam a bunda maradékából, és nekirohantunk az erdőnek, menekültünk, amerre láttunk. A vadászlakhoz nagy nehezen megérkezett az összes pesti nép, de azok olyan örömben voltak, hogy az állam leesett. Na, hát ha ez kell nektek, örüljetek, gondoltam, pláné mikor megláttam, hogy a Suszter fiú béállít a medveboccsal, amelyik úgy ordított, mintha nyúznák. Mindenki ott volt, kivéve a setét gondú pestit, aki valahol lemaradhatott útközben. Suszter, amilyen jó szíve volt, hiába szorongatta annyit korábban az az ember, ki akart rohanni az éccakába a férfiért. Megragadtam a karját, mondtam, máskor es történt ilyen, kár kockáztatni az életünket. De Suszter hajthatatlan maradt, kifutott az erdőbe egy fáklyával. Elvettem a fiútól a bocsot, bétekertem a száját a zsebkendőmmel, s amilyen hülye fejem van, rohantam én es utána. 

A setét gondú férfi egy fán csücsült, amire az anyamedve vigyázott. Suszter mondta neki, adja át a pappirost, amivel zsarolja, különben ott fog megszáradni a fán. Rögtön megértettem, miért akarta megmenteni, rögtön igazat adtam neki, s én es biztatni kezdtem, hónom alatt egy zsákban a medveboccsal. A setét gondú férfi hallgatott es rá, mert belátta, itt egy medveidomárral van dolga, átal is adta a pappirost. Azután elengedtem a bocsot, ami rohanni kezdett a sűrűbe, s az anyja es nemkülönben utána. Leszedtük a fáról a halálra rémült pestit, aki megköszönte, hogy megzsaroltuk, mert az élete mégiscsak kedvesebb, mint pár millió forint. 

Másnap minden pesti nép hazautazott, igencsak elégedetten, hagytak is pár száz eurót az éjszakai élményért cserébe. A Suszter fehérnépe es kezdte biztatni az urát, hogy induljanak hazafelé, mert már megszűnt a setét férfi fenyegetése, ám Susztert elfogta valami érzelem, hogy ő innen nem mozdul, itt akar élni innentől. A fia es mellé állott, mert felfedezte a nyolcadik fenyőfélét közben, a lánya nemkülönben, pláné, hogy a Tolvajos Ábris olyan szépen megkérte a kezét. Suszternek tetszett a fiú, mert hát az ő nevében es ott van a foglalkozás, nem kell azt szégyellni, úgyhogy kitűzték a lagzi napját. De még azelőtt annyi vendég jelentkezett bé medvelesre, hogy alig győztük bundával. Mert nem kell mondjam, a cirkusz békőtözött a Hargitára: Suszter minden estve medvebőrbe bújt, s illegette magát. Az ódalon meg hol bégurult egy medve, hol nem. S a pesti népek meg itták a pálinkájukat tovább, a hetven fokost.