Sosem felejtem el azt a borongós április 5-ét, amikor nem köszöntöttél fel. Pedig általában figyelmes vagy, csak újabban nem velem. A sztereotípiákat megcáfolva nevetséges precizitással tartod számon mind a nyolc másodunokatesód névnapját. Pittyog a telefonod, hogy emlékeztessen a nővéredék házassági évfordulójára. Aznap még az is eszedbe jutott, hogy lejárt az ablakmosó folyadék szavatossági ideje. Engem pedig magamra hagytál egy házban, ami úgy változtatja a színeit, mint a hatodik születésnapomra kapott hangulatnyaklánc. Hol vagyunk már a II. kerületi kis legénylakásodtól, ami a te pártodat fogta. Ez a ház engem választott. Én ápolom, nekem van kiszolgáltatva, az én végtelen egyszemélyes párbeszédemet visszhangozza.

Először csak a konyha lépett sztrájkba. A szinkronugró vajas kenyerek egytől egyig vajas felükkel lefelé landoltak a padlón. A „happy wife happy life” feliratú csilitároló bögre vészesen megbillent a kávéscsészéd fölött. A kés utat talált a körömhöz. A hagyma a szokásosnál jobban csípett. A hús papírvékonyra klopfolódott, majd olyan hévvel vetette bele magát az öntöttvas serpenyőbe, hogy az olaj szanaszét fröccsent. Tönkretette a ruhát, amit úgy szeretsz rajtam.

Próbáltam másra gondolni, hátha megállíthatom ezt a tébolyt, de a jógamozdulatokból előbújt Bruce Lee, egy hibátlanul kivitelezett rúgással leverte a fekete-fehéren mosolygó esküvői képünket a falról. Fehér ing, vacsora, egy csokor virág. Túl sokat várok?

Lassan az egész házban eluralkodott a káosz. A kiszáradófélben levő fokföldi utolsó erejével búcsúzott az egykor daliás orchideától. A zoknifelek többé nem voltak hajlandók egymásba gabalyodni. A vasaló begőzölt, és szív alakú lyukat égetett a kék csíkos ingedbe. A kiürült sörösüvegek részegen táncoltak el az utamból, és kamikaze módon repültek neki a kandalló falának. Egy elszabadult metszőolló nekiesett az elektromos gitárod húrjainak. Ennek nem fogsz örülni! 

Bekapcsolt a televízió. Tankok, szovjetek, érctorkok, április 4. Még csak? Végigfutott a hátamon a hideg, de már nyílt is a bejárati ajtó. Ott álltam sírva, kifulladva, olajosan a romhalmaz közepén. Megértően hallgattad, hogy ugrott be a nyitott ablakon át egy róka méretű macska, még segítettél is rendet rakni. A délután zoknipárosítással telt, és kiderült, egymásba gabalyodhatnak még.