ránk görnyedt az este
bekormozódtunk
próbáltam jó lenni hozzád
de gyorsabbnak bizonyultál
és kiretusáltál az emlékeidből
résnyi fény siklik végig
a szobán – pásztázza
az ágytakaró gyűrődéseit –
gazdátlanul bolyongok
dacba hanyatló arccal gyászolva
azt ami eddig voltunk
falakig nyúlnak az árnyak
végtelen lassúsággal
szakadozik az idő
mintha szertartást végezne
megadták magukat
a platánok is a téren
a hajnalba csúszó bulik tanúi
mindennek ára van
kotta nélküli rítusok
tenyereltek bele életünkbe
s bár még tudom
milyen kiszolgáltatottnak lenni
de lassan az emlékek
szavatossági ideje is lejár