ránk görnyedt az este 

bekormozódtunk 

próbáltam jó lenni hozzád 

de gyorsabbnak bizonyultál 

és kiretusáltál az emlékeidből 

résnyi fény siklik végig 

a szobán – pásztázza 

az ágytakaró gyűrődéseit – 

gazdátlanul bolyongok 

dacba hanyatló arccal gyászolva 

azt ami eddig voltunk 

falakig nyúlnak az árnyak

végtelen lassúsággal 

szakadozik az idő 

mintha szertartást végezne 

megadták magukat 

a platánok is a téren

a hajnalba csúszó bulik tanúi 

mindennek ára van 

kotta nélküli rítusok 

tenyereltek bele életünkbe 

s bár még tudom 

milyen kiszolgáltatottnak lenni 

de lassan az emlékek 

szavatossági ideje is lejár