[Látó, 2010. február]


 


 


Ugyanabba a kertbe soha többé
nem léphetsz be, ha közben nélküled
már fennebb tolták lentről a füvet
vonójukkal a tücskök, mert örökké


zenélnek, s múlnak is, de hátha mégsem,
és hátha zeng, és hátha ugyanott,
és hátha úgy, és hátha csak azok,
és hátha minden él a napsütésben,


és hátha pontosan ugyanolyan,
és álltok kéz a kézben boldogan,
ugyanúgy fénylik, ugyanúgy nyüzsög


a szél, a lomb, az ág, a bent, a kint,
és most sem halljátok meg, hogy megint
elpattan egy húr, s meghal egy tücsök.