[Látó, 2010. február]


 


 


A súlyos cseppek szinte hangtalan
csúsznak le most a szilva levelén,
forog a kék gyümölcsökön a fény,
és minden fának más zúgása van,


gyorsul, lelassul, zeng külön-külön,
ahogy halad a nyár elébb s elébb,
és füstgomolyként egy borzas veréb
kiszáll belőle, míg lent a füvön


szöcskék szikráznak, minden működik,
csattog, súrlódik, kúszik, felszökik,
ragyog, lehull, majd ismét felrepül,


pusztítják, pusztul, roskad, menekül,
elfogy, megújul, soha meg nem áll,
tökéletes, mint a kereszthalál.