[2014. december - 1989Látó]

---

„Nyolcvankilenc? Milyen? Csak egy tükörszilánkra
Emlékszem még – talán föllobbant hősi lángja?
A lét is tranzitív – mindig más átmenet.
Mozogni tűnhet, ám csak visszás rákmenet."
          (André polgártárs töredékeiből, 1814)

Mindenszentek után kihunyó forradalmak
Söprik végig a győztes köztemetőket.
Lelkes a dermedt gyertyaviasz – nem

Retteg a lángja, ha rángatózván
Lágyul, elolvad, sírhat a tűz kitörő örömében.
Lázad a száraz gizgaz – a gyáva szégyen

Nő izgága reménnyé… Nő a szabadság –
Szertecikázik ügyetlen, nagy szavak árnyán,
Szétfut a megdőlt kőlapokon hasadólag,

Megrepeszti a mélység és a magasság
Burkait… Egyszer a sírhelyek is mind megváltatnak
A hézagok által – a résen előtör a börtönidőkből

A hősi hazugság álma, ha följön minden a fényre!
A fölhomályló eszmék félhomálya
Életre támad újra! Mindenkit exhumálnak –

Elásnak és kiásnak, kihűlt tetemre hívnak.
Törvény s törvénytelenség bagzik törvény fölöttit –
Bűn füstje száll, avarszag rakódik rétegekbe,

Mint sárgult sok papírlap tömegben összekötve,
Ok- és vád- és perirat… Ősz és tél dossziéi
Gyűlnek rideg halomba, s az ósdi rothadásra
Megint friss rothadások roskadhatnak le folyton
Falánkabb férgeikkel, s totál amnéziákban
Túlélők boldogulnak… Harcos közboldogítás,

Közjó sürög kupacban, s elúrhodott kukacjog
Ítélkezik, nyüzsög, nyel, rág járatot magának
Újra keresztül a masszán, át eleven feledésen –

Teljhatalomban a köznyüvesültek a test nyomorán át
Hágnak a húsra, gerincre, ha hemzseg a sírkert…
Mindenszentek után minden szent, kifakult forradalmár

Gőgösen ősforradalmat hirdet a hörgő díszkoszorúk közt –
Pattog a gyászprotokoll, hadovál a haláli dicsőség…
Majd hazamennek mind a halottak a holdbeli csendbe –

Mind haza, majd, önként, szabadon, haza, mennyei rendbe.


Marosvásárhely, 2014. november 2-án