addig tartottad csak bennem a lelket, amíg benned tartottam a lelkem.
Megállítlak majd
ha köztünk jársz, Isten, megállítlak az úttesten. megkérdem, ki vagy? tudnál-e szeretni? hazaviszlek. asztalt terítek. s míg a krumplit hámozom, közeledben kárhozom el.
Lógtál
rémes fémesen, érces kényesen lógtál, kulcsként, a nyakamban, istenem. elvesztettelek. megkeresnélek, de még nincs okom rád.
Tizenegy harminc
Tizenegy harminckor feladtam. Ültem szépen a bőrfotelben, (nincs ilyen) és kerestelek. A csíkos kanapéra, (ilyen sincs) mellém ültél. Ekkor már tizenegy negyvenhárom lett. Nem láttalak, nem éreztelek. Kimentem a konyhába, (ilyen persze van) kerestelek, kerestelek. Te jó isten! Csak villákat, kopott kanalakat, és kifogásokat találtam.
Olyan szépen
olyan szépen fohászkodtam, hogy megtört az ég. mégis félek, hogy elhagylak. úgy félek, hogy mozdulni sem írok!
Fagypont
fagypont alá süllyedtem. fagyöngyözik barázdás homlokom. jégvirágos éjszakán gyere el hozzám, légy az istenem, csak az enyém, s míg angyalaid vigyáznak, jégbe hűtött miseborral lazítunk majd, minden vasárnap.
Cseng
reménytörésre került a sor. imámba szállt a bátorság, fohászaimban élsz tovább, de túlteszem magam ezen. te túlteszel rajtam is. elhagyott templomod vagyok, hallod? cseng-bong bennem a haragszó.
