[Látó, 2009. február] 



valahol nyár van
valahol mindig nyár van
széthurcoltam magam
egyik szobából a másik szobába
egyik éjszakából a másik éjszakába
a lélek leszakad a testről
gyümölcs az ágtól
reménytelen remény
az idő eljárt felettem
tavaszi gyöngeség végez velem
guggasztok szárnyai közt a madár
ablakéjben avas hold
kőben olyan csönd van
tükröt tokba teszem mint egy hegedűt
kiálló szög vagyok
azt írom amit egy haldokló diktál
mennyi szépség a világban
semmiből sem kaptam a legjavát