„nekem inkább Maillol”

mint egy csepp, sima

majdnem semleges 

a felszín nyugodtnak tűnik, mert zárt

hézagmentesíti az önmagába roppanó erő

a test fala nem ereszti át az érzelmeket

takarékos közlései mögé nem látni be

idealizmusba rejtett fatalizmus

félelem a szabadságtól

kívülről uralt anyag

mégis, mintha önfegyelme volna

mint egy franciakert nyírott bokrai

formák harmóniája

egzisztenciális szorongás a lágy hajlatokban

a nagy formátum biztonsága

ballaszt

mélysége és felszíne közt nincs távolság

nem hűl ki, mire ideér

nem csendesedik le, mire ideér

nem simul el, mire ideér

nem ér ide: jön

majdnem esetleges, ahogyan

több időt tölt a tévedésben

mint az igazságban

tapogatózik, bolyong az anyagban

hibátlanul képezi le a hibát

addig is rejtőzködik, amíg faggat

a viszontagságos felületekből visszaépül

konfliktus nélkül nem áll össze

darabokból van

nem fedi el illesztéseit

„nekem inkább Rodin”