nagy kő esett

a szívünkre,

semmi nem rímelt.

elsötétült előttünk

a mígavilág, s te

a könnyeimmel ámmal

küszködsz,

egyedül jár a sebaj,

mi a szívtolvaj?

felett

bábáskodunk,

az alkalmat szüli éppen.

kishal ette éppen

a nagyhalat, mikor

ajándék szónak

mostuk a fogát

a béka feneke alatt.

beszédünknek

nem volt értelme,

baja, se alja,

befordultunk hát

a konyhába,

rágyújtottunk némán.

barátom, nézz rám,

kinyírtuk a magyar nyelvet,

és egymásra

öltöttük.