Fiamnak

Attól rettegek hogy elveszítelek
Egyszer – érzem – majd ha felnősz
Nem leszel többé határos velem
Közös világunkból osonsz megszöksz

Anyámnak

Attól rettegek hogy elveszítelek
Egyszer – érzem – ha szólít a semmi
Nem leszel többé határos velem
Ki fog engem akkor folyvást szeretni?

Apámnak

Már nem rettegek mert elveszítettelek
A hiány az űr a lélek partján ül
Fizikai jelenléted mégis sokszor érzem
A tény s az illúzió ilyenkor szembesül

Emlék

Apám a szószéken igét hirdetett
Ültem a padban bársony ruhában
Egyek voltunk mi: én s a gyülekezet
Akkor és ott a Jóistent láttam

Látomás

Apám kalapja gurul szelid szélben
Látom feketéllik felém szerényen
Szaladnék utána de már nem lehet
Vicsorít a távol mozdulni nem merek

Talánok között

Talán pislákol talán már ragyog
Talán érkezne talán távozna
Talán áldana talán átkozna
Talánok között bizonyság vacog

Nagyanyám

Nagyanyám a Pap utcában lakott
Albérletben – fehér kontya volt –
Szigorúan nézett rám de nagyon szeretett
Fájdalom suhant át rajtam ha olykor nevetett

Gyerekkor

Virágzó almafák és meggyfák a kertben
Tán apám ültette őket valamikor
Vannak-e még vagy nincsenek már?
Fölöttük léggömb lebeg: gyerekkor

Ikerpár

A siker a siker
A kudarccal iker
Siker-magasság
Kudarc-mélység
Siker-hűvösben
Kudarc-hévség