vékony bokával egyensúlyozni a nyúltetemek között a dögszag eltöri a tüdőszárnyat és minden veszteség ellenére a nyár köhögi a meleget a tájra keserű csodálat
fürdünk az isteni megvetésben szótlanul nézzük ahogy hervadnak a házak áznak a megfagyott csontok a kutyatálban
eljön az olvadás
tengerben próbálnak túlélni a sziklák a csomót kidobja magából a test vagy kiemelik merőkanállal kikopnak a baltaélek
Toscanában nem mardos cserepesre a hideg nem csúszik le rólunk álmunkban a kabát nem azért vetkőzünk meztelenre hogy a másik felöltöztessen
állok a zsebkendőd sarkán a nyomorról világítok röntgenképet a zsebembe kell nyúlnod a kezemért rajtakapsz mint egy fegyencet
nem én voltam már annyiszor lediktáltad bízzam a lezáratlant Toscanára a háborúnak vége ne horzsoljam az úttestet a konzervdobozba préselt szardíniákkal
szegénységünk nem ismert határokat a szülői kiáltás kitartott hangjában a legyilkolt állatok még rúgtak néhányat nem én voltam aki nyitva felejtette a nyúlházat
a farkaskutyák leborulnak előttünk Toscanában egyiknek se véres a szája megszelídített múlt térdel az utánunk siető árnyékunkban
