papírba fojtom bánatom

nyomtatom 

kinyomtatom

tintába oltott fájdalom

írom hogy esik

írom hogy havazik

írom hogy írjak valamit

írom a nyarat

írom a telet

elképzelem

hogy valaki szeret

fülemből hangszerek

potyognak a 

süket zenész

opusát hallgatom

kong bennem

a semmi

vágyam igába

hajtom

húzzon vigyen

megyek az életsínen

egész nap

a sínen ültem

vonatok jöttek

mentek

a sínen ültem

néztem

ahogy se dinnyehéj

se külvárosi éj

se József Attila

se vagonok

egyedül ültem

egyedül hallgatok

egyedül élek

amíg majd 

meghalok

elüt az élet

s elvisz a halál

ahogy az autó

éles fényébe

került állat rohanok

riadtan lélekszakadva

hold forró csontjával

a számban hogy

utol ne érjen az

öreget mint fájdalmat

úgy érzem

keserűséget szívemben

epét számban

kiköpöm

ne gyűljön nálam

ne emésszen ne égjen

ahol fény kell

ott gyertya égjen

ahol szeretet kell

ne rágjon a bánat

ahol lélek lakik

legyen lakatja a zárnak

lakatok lakatok

rajtam az évek

ember nagyságúak

nem vagyok istenek

kegyeltje nem vagyok

senki szemefénye

mit kéne tennem

az élet elviselhetetlen

asztalom bánattal 

púpozva pakolva

leseprem 

hull a morzsa

hullnak az évek

öreg a lélek

öreg képek

gyerekkorom óta

hordozom magamban

egy emberöltőnyi terhet

kaptam adták kaptam

állok földre szegett

fejjel csüggeteg

a még vagyok

s már nem

vagyok 

senkiföldjén

átlátok odaátra

ahol éppen

senki sem

odaát a rét selymes

odafent megpihen a csend

nincs egy biztonságos

hely próbálkozom

a menybemenetellel

befogadnak az angyalok

várok kopogok

kippkopp koppkipp

ímhol vagyok

az asztalon csontok

az asztalnál egy

vak angyal ül

huss

angyal

elrepül