a Garasos-híd leselejtezett 

lakatjai miatt mérgelődsz 

hiába kutakodsz 

nem találod a rozsdamarta 

bizonylatot 

így hát a szélnek eresztett 

szavak logikájához 

igazodva csak a vizet fodrozó 

vadkacsáknak kínálod fel 

az olvashatatlan emlékekből 

rajzolt papírszárnyakat 

bekerítve bolyongsz 

mint az alany nélküli mondatok 

ugyan mi történt volna 

ha fölvállalod a titkot 

ha nem alkuszol 

ha nem tettetsz közönyt 

ha legalább egyetlen ajtót 

nyitva hagysz 

örökös ősz kezdődik 

hurcolkodás 

egy eltévedt leander bontja 

fehér virágait 

a gyanakvás alábbhagy 

a híd pillére alá húzódnak 

az árva vadkacsák 

elhibázott szavaink tanúi – 

s a múlt már csak egy arctalanná 

szürkült végtelenített pillanat