[Látó, 2009. július]

Keringő lelkecske, csőre se, szárnya se már,
sok ködbe veszett, égtája-se déli madár.

Pirók? pacsirta? rigó? Nincsen neve se,
emléke sincsen – gyöngyház toll csak, lenge pihe.

Lég fodrai közt szertebolyongó, hangtalan
millió csepp fantom, röpte iránytalan.

Orkán hátán tovapördül zöldike, törpe kuvik –
jég-lepte pagony vagy trópusi hő mindegy nekik.

Sirály, lélek visszfénye, félálom tüze,
szivárvány gyurgyóka, csicsörke, poszáta, geze.

Bordók, hamuszürkék, zöldek, iromba lilák:
vendégeink, kékek, veresek, vándor animulák.

Völgyet keresők, bércet, hol-volt szigetet,
hó-födte fenyők közt csörgedező vizeket.

Sípok, csengettyűk, karperecek, dübörgő dobok –
halk hang pendül – hajnali? alkonyi? füst gomolyog.

Trilla, fütty-fütty hallik, kipikopp, tititá –
fel-felcsapnak, fellegbe veszők – de hová?

Minden táj Atlantisz nékik, hullámba merül –
szárnyak kavarognak a csend középpontja körül.