[Látó, 2011. október]

Jelenléted
rétegei
összecsúsznak
   lassan,
rád nehezül
az is, amit
elhallgatsz ma-
   gadban.

Mint a csempe,
leválik a
szavaidból
   néhány,
erőlködsz és
bizonytalan
arccal reszketsz
   némán.

A levegő
mozdulatlan
vesz körbe, és
   forró
lázadban az
állkapcsod úgy
csattog, mint egy
   olló.

Saját tested
zajából majd
kiválik egy
   hangsor,
egy idegen
szempár nézi,
hogy ordítva
  alszol.