Élők közt voltam boldog.

Holtak között még sose láttak.

Hadd zengjem dalát mégis

A nem szűnő magasztalásnak.

Csak a napfény borát ittam

És nem az éjszakáét,

De bátran bízzam magam rá –

Házunk, udvarunk áll még.

És ha egykor nem állna már,

Kilépek az éjszakába,

Hogy lehajtsam borát

Vaskapukra, kőre, fákra.

Mert hatalmas lesz az árnyék,

Amit isteneink vetnek napjainkra –,

Ami napfény és madárdal még,

Az majd folyók mélye lesz és halak titka.

Elfeledjük életünket,

Új rend jön a régi rendre.

Te már többé nem mosolyogsz,

Csak a fák és füvek csendje.

Élők közt voltam boldog,

Holtak között még sose láttak.

Hadd zengjem dalát mégis

A nem szűnő magasztalásnak.