[2018. MÁJUS]

---

Ó, a szem kincstárán isten se posztol,
tündöklő tükrét tompítja közönnyel
baj, ártalom, tekercselt lélekostor
buzgó ragyogásból kifakult mattá,
tisztuljon imával, csókkal, sós könnyel,
nem változik vissza gyöngyharmattá,

melynek sugarán izzó hajnal rezdült,
párája átlengett szivárványt szőve
gomolygó felhőrétegen keresztül,
tisztása mára zilált kétely bokra,
véreres havason jégcsapok tőre
szeli íriszét foszló darabokra,
s hol szirmok közül haramia méhek
elhordták mind a mámorító nektárt
a csillogással, egyszerre sötét lett
a tekintet, mint napfogyatkozáskor,
ha csalóka fényt többé nem ereszt át
a ráboruló szénfekete sátor…

ki tehet róla, talán a teremtő,
a levegőt is összekarcoló
rossz szót, dulakodó szárnyat teremtő
ős génjeink amott a vaksi ágon,
a megrebbenő égen, arcon, ó,