Éjszaka elhagyjuk egymást.

Néha hozzám érsz, és én hozzád,

vagy nagyokat ráng a lábad, 

felébresztesz, és nem tudok elaludni többé.

Rémülten keresem pulzusod,

ha nyitott szemmel alszol.

Ugyanazt esszük,

reggelire, ebédre és vacsorára,

ülünk a kanapén egymás mellett,

a gyomrunkban ugyanaz a kaja úszik,

ugyanolyan szaga böfögésünknek.

Ruháink összegabalyodnak,

fogkeféink összeérnek,

sörte csúszik a sörtébe,

vérző ínyünk a tükörben egymásra mosolyog.

A szagunk is ugyanolyan,

az öblítő, a fogkrém, a közös tusfürdő.

Az időt én tartom számon, a pénzt te,

a napok egymásra tekerednek naptárainkban,

dupla karácsony, dupla húsvét, dupla anyák napja.

Ugyanakkor alszunk el, és ugyanakkor kelünk,

és mégis,

te csavarokról álmodsz, és soha le nem merülő akkus fúrógépekről,

én pedig az első szerelmemről, és arról a bokorról az iskola 

                                                                                                     udvarán.