Itt van az ősz show, más triázs

alakította láz imázs, 

eksztázisig, mit természet

nyüzsgő plázában lekésett,

nincs dombtető. lant, link elme

hímet Vénusszá sminkelne,

csak szeméremdombon kevély

kietlent színező levél,

haja, körme talmi, keble,

borzong tőle parti kedve, 

műszempillás pillantása

tudatalattiban sáska, 

dúsított száj koktélrundra

lomha hernyóként mozdulna,

ó, szürreális rima mém

fején ökörnyál diadém,

nincs rá fogalom, szavak, bárd,

tetovált vágya avantgárd, 

„avignoni kisasszonyok”

maszkja mögül kifintorog,

jobbra-balra billent illem 

ing-leng lenge illatingben,

lövészárok vigyen, bamba, 

gránátalma magházamba, 

kire váltig vásik fogad, 

natúr neglizsében fogad,

csonkított láb, kéz, nyelv, szia,

hányszor visszatér Guernica,

hétcsillagos reklám sarkall

zűrt hinteni be holdsajttal, 

amíg bokor bolygó füstje

után halványul ezüstje,

s impresszionista ködön

bánatába haló öröm

ont monoton/ bút konokon

rút torokon dúlt romokon.

Ennyi a műsor, dekadens

sóhajban az űr immanens,

szeptember szép szultánja, Ősz

ma távirányított masszőz,

robotujja közt rőt levél

erein kiserken a dér.