elveszítette zamatát az ősz megcsalt madarak bóklásznak a szárnyavesztett vadonban megsavanyodtak a délutánok pedig kamaszként épp ezeket az őszi délutánokat élveztük leginkább az arcot pirító csavargásokat az ujjak közé beszökő hajtincseket a kacagó fáknak támaszkodó ölelést most bennünket okol az idő ártatlan múltba kapaszkodásunkat amiért nem találjuk helyünket ebben a furcsa szomorú őszben ahol már csak a kialvatlan nappalok köszönnek vissza rossz lelkiismerettel
