[SzínházLátó - 2009. augusztus-szeptember]
11. Jelenet
(Egy kávézó terasza. Egy asztalnál AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT és A MEZÍTLÁBAS NŐ. Valamivel reggel öt óra előtt.)
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT Ez a különbség. Érti? Az emberek többségének, ezt most értettem meg igazán, csak az azutáni élet számít. Számomra viszont létezésem két szakasza egyforma jelentőséggel bír. Amit mondani akarok, az az, hogy a születésem előtti életem, vagyis amit az anyám méhében éltem, hát igen… az életemnek ez a része továbbra is nagyon átitatja egész lényemet… Érti? Memóriámat… Gesztusaim mélységét… (A MEZÍTLÁBAS NŐ hallgatja és sír. Időnként kifújja az orrát) Most már fel tudja fogni? Én vagyok az az ember, aki nem felejtett semmit… Ezt az előző életet itt hordozom, az álmaim melegében és cseppfolyóságában… Öregedő testem intimitásában… És annyira fájdalmas, annyira fájdalmas tudni, hogy az anyád méhéből visszavonhatatlanul, ki lettél szorítva, mindörökre…
(A PINCÉR közeledik.)
A PINCÉR Uram…
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT Igen?
A PINCÉR A tulajdonos kéri, legyen szíves kifizetni a fogyasztást.
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT Mi van?
A PINCÉR A tulajdonos kéri, legyen szíves kifizetni a fogyasztást most, azonnal.
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT Ó, a fenébe, hát nem látja, hogy a Nap nem kel fel többé?
A PINCÉR De igen.
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT Ide figyelj, mondd meg a főnöködnek, hogy minden odaveszett. És hagyjon már azzal a fogyasztással. Megértetted?
A PINCÉR Igen, uram.
(A PINCÉR távozik.)
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT Hol is tartottam?
A MEZÍTLÁBAS NŐ (sírva) Hogy fájdalmas tudni, hogy az anyád méhéből örökre ki lettél szorítva.
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT Igen. Mert azelőtt, ott az anyám testében, az életem maga a béke volt… maga a tökéletesség… maga a jelenvalóság… egy homogén és egyszerű világhoz való tartozás, ahol tér és idő helyett a szervesség sokkal finomabb törvényei uralkodtak… Mert ebben az anyai hús-vér testben, mely saját hús-vér testemet ölelte magába, hatalmas nyugalom-tartalék rejtőzött… Minden csupa bizalom, harmónia volt… érti? Mert életünk egyetlen tökéletes harmónia-pillanatát csak egyszer éljük meg, éspedig az anyánk hús-vér testének belsejében…
(A PINCÉR visszajön.)
A PINCÉR Uram…
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT Igen?
A PINCÉR A főnök tisztában van vele.
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT Mit mondtál?
A PINCÉR A főnök azt üzeni, hogy az egyiknek semmi köze a másikhoz. Még ha a Nap nem is kel fel soha többé, akkor is ki kell fizetnie a fogyasztást.
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT De hát ez bolond! Kötnivaló bolond ez a te főnököd. Figyelj, te nem látod, hogy ez már a vég? Hogy mindennek vége? Mondd meg ennek a barom főnöködnek, hogy már csak pár perce van hátra. Megértetted? Talán tíz, esetleg tizenöt, nem tudom pontosan, de mondd meg a barom állatnak, fogja fel végre, hogy csak pár perce van hátra az életéből. Megértetted? És hagyjon engem békén!
A PINCÉR Igen uram.
(A PINCÉR távozik.)
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT Tehát, hol tartottam?
A MEZÍTLÁBAS NŐ (sírva) Arról a harmonikus pillanatról beszélt, amit ön a kedves anyukája méhében élt át.
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT A lényeg az, hogy nemcsak rólam van szó. Mindenki, minden emberi teremtés átélte ezt a harmonikus pillanatot, de a tragédia az, hogy mindenki elfelejtette… Mindenki, engem kivéve természetesen, mert éppen ezt akarom megértetni magával, hogy én nem felejtettem semmit… Nem felejtettem el hogy ott, az anyám méhében, szabad voltam… Igazán szabad. Az egyedüli szabadság, amit valaha is ismertem… Igen… Ó, Istenem, és ha nem veszítettem volna el édesanyámat három éves koromban… Hát igen… Ha édesanyám még élne… Ha például ön lenne az édesanyám… Hát igen, egyedül azt szerettem volna, hogy elmondhassam neki mindazt, amit önnek elmondtam…
(A PINCÉR visszajön.)
A PINCÉR Uram…
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT Mi van már megint?
A PINCÉR A főnök azt mondja, ez nem igazság. Rendelt egy 85 frankos menüt, egy üveg 78 frankos Bordeaux-t, egy 15 frankos ásványvizet, és ezt most tessék mind kifizetni. A Napnak semmi köze nincs ehhez az egészhez.
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT De hát világvége van! Érted? Minden felrobbant! A tejút megbolondult! A Nap összeomlott. Nem hallgattad a híreket?
A PINCÉR Uram, nekem tökmindegy, csak nem szeretném a munkámat elveszíteni. Mert hátha bebizonyosodik, hogy vaklárma volt az egész…
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT De hát ez nem vaklárma. Még csak nem is riadóról van szó! Az a probléma, hogy már nincs Napunk, eltűnt, érted?
A PINCÉR A főnököm tisztelettel kéri, fizesse ki a számlát. Ennyi az egész. És ami a napot illeti, még meglátjuk.
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT Tudod mit, mondd meg a te főnöködnek, hogy azt mondtam, mi már mind halottak vagyunk. Jó? Mondjad így: az úr, aki a 85 frankos menüt, a 78 frankos Bordeaux-it és a 15 frankos ásványvizet rendelte, halott… Halott és a halottak már nem kötelesek fizetni. Értetted? Mondd ezt így el neki.
A PINCÉR Jó.
(A PINCÉR távozik.)
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT (A MEZÍTLÁBAS NŐnek) Na jó, akkor mit is mondtam?
A MEZÍTLÁBAS NŐ (sírva) Azt mondta, hogy a születés megfosztotta mindattól, amit kezdett volna megszeretni… Hogy identitásának egy része mindörökre ottmaradt, abban az üres méhben, ami az ön első fészkét jelentette… És hogy ez a fészek olyan védelmezőnek, olyan beburkoló-védelmezőnek tűnt, ez a fészek, mely az ön anyukájának hús-vér teste volt. Égbolt, fészek és madár, ezek egy és ugyanazon entitást jelentették…
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT Hogyan? Ezeket már mind elmondtam? Biztos benne, asszonyom? Az igaz, hogy én, személyesen nagyon rossz jövőbeli memóriával rendelkezem, vagyis annak a memóriája, amit mondani akarok, amit mondani szándékozom, amit még nem mondtam el, de el fogok mondani… De éppen ennyire…
(A PINCÉR visszajön.)
A PINCÉR Uram…
AZ EMBER, AKINEK A SZÜLETÉS ÖSSZEOMLÁST JELENTETT Igen?
A PINCÉR Sajnálom, de a főnököm azt mondja, a halottak is fizessenek.
(Sötétség. Vagy egyéb mód a múló idő jelzésére.)
12. Jelenet
(A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT tiszta ruhában, egy üdítő-automata közelében. Valamivel reggel hat óra előtt.)
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT (láthatatlan járókelők felé, miközben zenét hallgat fejhallgatón) Volt egy kutyám, és faképnél hagyott… Igen, asszonyom, igen, uram, nekem a kutyám volt mindenem, és faképnél hagyott… Valami kis galaktikai meghibásodás miatt… Nem, aszszonyom, ne adjon semmit, tilos… És különben is, nincs szükségem semmire, mert engem a saját kutyám is faképnél hagyott… Nem, asszonyom, nem, uram, kérem, az élet szép, de én elvesztettem a kutyámat… Egyetlen barátomat, egyetlen társamat… Nem, nincs szükségem semmire, semmire… Úgyis, túl késő most, hogy elveszítettem a kutyámat, most már túl késő… Engem a saját kutyám hagyott el… Nem, nem, nem… Megmaradt mégis a zene, van egy walkmanem, ami az enyém, de kutyám már nincs… Jó volt a kutyával, a kutyával sosem érzed magad egyedül, de hát ez történik a galaxissal, nincs mit tenni… amikor a játékszer bumm-ot mond, a kutyád faképnél hagy… Ó, Istenem… Annyira elegem van… és fáradt is vagyok… a kutyám faképnél hagyott… nem akarok semmi mást, csak hogy békén hagyjanak… (Saját magának) Csakhogy ez lehetetlen, ezekkel az emberekkel egyszerűen lehetetlen… Hol vannak, uraim? Hová bújtak el, uraim? Bújjanak elő az ördögbe is azokból a lyukakból, nem hallják, hogy magukkal beszélek? És anynyira elegem van, akkora undor van ma bennem… Hölgyeim és uraim, akkora undort érzek ma… hogy elveszítettem a kutyámat… Hogy elhagyott engem… Igen, uraim, az egyetlen barátom elhagyott engem…
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA (gépi hangon) Psszt… Uram…
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Elment… Elolvadt… Elpárolgott…
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Uram…
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Hogy?
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Uram… Ne haragudjon…
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT (AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA irányába) Hozzám beszél?
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Igen, magához beszélek… De ne essen pánikba…
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT De hát hol van, honnan beszél?
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Épp itt vagyok, a háta mögött… De nem kell pánikolnia… Nem akarok semmi mást, csak egypár szót váltani önnel…
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT De hol a fenébe van? Mert nem látom?…
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Én vagyok… a hűsítős automata…
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Áhá!
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Igen… Most már lát engem?
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Vagyis azt akarja mondani… hogy maga lenne ez a bádog tákolmány? Ez maga?
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Igen, én vagyok a tákolmány. De őrizze meg a nyugalmát, kérem, őrizze meg a nyugalmát.
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Áhá! Szóval így… Hát… ez igen, mit mondjak… Komolyan, elismerem, hogy behúzott a csőbe… Bravó! Ez a legmenőbb szám, amit valaha is láttam… Biz’isten tetszik… Komolyan…
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Annyira féltem, nehogy megijesszem…
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Nem, automata uram, én nem hagyom magamat pánikba esni. Én nem ijedek meg sohasem. És amikor megijedek, akkor úgy ordítok, mint a fába szorult féreg, „anyám”. Érti, mit akarok mondani?
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Igen.
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Hát nem? (Ordítva) Anyááám! (Megnyugszik) Na, ez jó volt.
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Mindenesetre köszönöm, hogy válaszolt.
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Részemről a szerencse, automata uram. Megtisztelve érzem magam, komolyan. Szóljon, ha segíthetek valamiben, automata uram.
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Nem tudom. Az az igazság, hogy egy kicsit be vagyok pánikolva.
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Nahát ez jó! Hogyhogy? De hát mi történt, mi nem tetszik, automata uram?
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Ez a történet a Nap-implózióval… és ez a tömeg, amely megzavarodottan nyüzsög… ráadásul már senki sem vesz semmi innivalót… Mindez megzavart egy kissé…
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Nagyon is értem.
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA És gondolja, hogy igaz?
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Hogyan?
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Ez a történet az implózióval… akarom mondani, gondolja, hogy ez ténylegesen a vég?
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Hát, lássuk csak… Hát, tudja, az a probléma, hogy nem, nem velem kellett volna… illetve nem én vagyok a legmegfelelőbb személy arra… akarom mondani, nem én vagyok a maga embere, mert nekem teljességgel tökmindegy, hogy világvége van-e vagy nincs…
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Talán inna valamit? Legyen a vendégem, megkínálom.
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Á, igen. Miért ne? Mi lehet kapni?
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Van itt, kérem… Coca-Cola, Fanta… van még pár üveg Orangina… és Sprite, de a Sprite nem valami jó, úgyhogy nem ajánlom, hogy a Sprite-ot válassza.
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Hát egy eltévedt kis üveg sör? Egy kis üveg, akármilyen kicsi, nem akadna véletlenül?
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Nem, nagyon sajnálom. Tényleg sajnálom, de szeszes italom nem is volt soha.
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGATJóóóó… hát akkor kérek egy Coca-Colát.
(AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA „kiköp” egy doboz Coca-Colát, pokoli automatA HANGgal, mintha a vasbeleit okádná ki. A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT felnyitja a dobozt és iszik.)
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Szóval így, aggódik az emberi fajért…
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Valamelyest… vagyis, látja, nehéz ezt megmagyarázni… A probléma az, hogy már én is hozzászoktam… mégis… És arra gondolok, hogy tényleg, ha igaz, hogy… a Nap… ha ez a történet az implózióval és minden… ha tényleg így van… hát nagy kár lenne, komolyan…
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Mindenesetre, egyszer úgyis be kellett következnie. Akkor hát, miért ne épp ma? Megkezdődik a végtelen éjszaka, és ezzel kész. Tessék. Kész, szünetet tartunk, megpihenünk mi is egy kicsit.
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Furcsa, de, tudja, éppen ez az, ami megrémít, mert belőlem… hiányzik az időtartam fogalma… Tudom, hogy nevetségesnek tűnhet, de én soha nem tettem különbséget egyik nap és a másik között, ma és a holnap között, például… És egy bizonyos napon belül, nem látok semmi különbséget a nap kezdete és a nap vége között, vagyis nem érzékelem ezt a dolgot, a folytonosságot… Mert számomra a normális napok sohasem érnek véget. Vagy, ha úgy tetszik, képtelen vagyok felfogni az összekapcsolódás pillanatát, amikor az egyik nap a másikba fonódik… Tulajdonképpen az egyetlen dolog, amit nem tudok felfogni az emberi kalandból… az időt… Egyébként szeretnék megkérdezni valamit, ami badarságnak tűnhet… Mondja, kérem, a véget nem érő napok nagyon hosszúak?
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Hm, hogy is mondjam… Hát igen… Bizonyos, majdnem bizonyos, hogy a véget nem érő napok nagyon hosszúak…
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA De hosszabbak azoknál a napoknál, amelyek rendkívül sokáig tartanak? Mert megfigyeltem, hogy vannak mindenféle napok, egyesek soha nem érnek véget, mások meg rendkívül sokáig tartanak…
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Igen, igen, hosszabbak… ezek, amelyekről beszél, hosszabbak, mint amazok… Ez egyébként szabad szemmel is látható.
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Ez esetben… de ne nevessen ki… akarom mondani, attól félek, hogy nem fog komolyan venni… de, végtére is… azt akarom mondani, hogy én arra a következtetésre jutottam, hogy ebben az esetben a véget nem érő napok ugyanolyan hosszúak kell legyenek, mint a vég nélküli napok…
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT De hát én komolyan veszem, hogyne venném komolyan? Miért ne venném komolyan? Különben is, teljesen logikus, úgy van, ahogy mondta…
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Érti most már, ez az oka annak, hogy olyan rendkívül nyugtalan vagyok ebben a pillanatban. Mert számomra a véget nem érő napok olyan napok, melyeknek kezdetük sincs.
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Érdekes.
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Tehát ezeknek a napoknak megvan az a tulajdonságuk, hogy állandóan jelen vannak… vagyis egész egyszerűen a jelenedet képezik… Például megtörténik, hogy felébredek, még ha nem is alszom soha, és ezek a napok, amelyekről beszélek, ahogy kinyitom a szemem, szólnak, hogy itt vagyok, vagyis mindig jelen vannak… Érti?
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Igen, persze… Értem.
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA (elkezd szipogni, a gépi hatások egyre erősödnek) És elnyúlnak a végtelenségig… Bennem… Körülöttem… A másodpercek feldagadnak, amíg percekké válnak… A percek kikerekednek, amíg órákká válnak… Az órák úgy nőnek, mint a kelt tészta, amíg elérik a nap méretét… A reggelek annyit tartanak, mint egy-egy évszak… A világmindenség szinte mozdulatlan marad, a szél sem rezdül, senki sem szól többet, a fény elnehezül… Ahogy a nap tágul, a tárgyak elvesztik formájukat… elolvadnak és lefolynak… Érti… Az idő, számomra ezt jelenti… Vagy inkább ezt jelentette… mert most…
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Biztosítom, hogy az ön számára semmi sem fog változni.
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Gondolja?
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Több mint biztos vagyok benne.
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Nem tudom, mit mondjak. Nem tudom. Kétségbe vagyok esve. Valósággal kétségbe vagyok esve… Életem legsötétebb pillanatát élem át… Máskor néztem az embereket, akik mentek az utcán… Az idő csak olyankor gyorsult fel, amikor valaki egy érmét dobott a résbe, hogy hűsítőt vegyen… Én pedig az egyik megvásárolt hűsítőtől a következő megvásárolt hűsítőig boldognak éreztem magam…
(A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT böfög.)
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Bocsásson meg, hogy félbeszakítom egy percre… Tudna adni még egy Colát?
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA (sírva „kiköpi” a második doboz Coca-Colát) Igen, azelőtt mégiscsak volt egy logika… A véget nem érő napok elárasztottak, bebújtak a bőröm alá, az agyamba, a szívembe, és az összeállításomra felhasznált anyag összes, többé-kevésbé élő fém-sejtjeibe… És így váltam én is puha-melegebbé, könnyű-légiesebbé… És a véget nem érő napok maguk után vonszoltak, mint egy jégtömb, bizonytalan irányba, a végtelenség, a semmi, a reménység felé… Óh, mennyire szerettem ezeket a véget nem érő napokat… Mert még a klienseim gesztusai is bevégezetlenné váltak… és valahányszor azt láttam, hogy gondolnak valamire, a szavak már nem váltak szét gondolataik áramában… A szavak egymáshoz tapadtak, és a gondolat színtelenné vált, szétbomlott, egyfajta spirituális zselévé változott… És én mindezt éreztem, és egy finom láva fogott körbe az értelem hiányának melegségében… Most pedig? Mi lesz velem most? Én… ki leszek? Mert ezentúl nem lesznek többé napok, ugye?
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGATNyugodjon meg, az ön számára, ismétlem, nem lesznek nagy változások.
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA Gondolja?
A JÁRDÁN ÉLŐ EMBER, AKI FÜLHALLGATÓN ZENÉT HALLGAT Igen. (Úgy tesz, mintha oda akarná adni a walkmanjét az automatának) Apropó, szereti a zenét?
(Egy kutya ugat valahol a távolban. Vagy egyéb mód a múló idő jelzésére.)
13. Jelenet
(Sötétség. Valamivel reggel hét óra előtt)
Paparazzo 1 (telefonál) Itt vagyok nála, főnök.
A FŐNÖK HANGJA Mi van?
PAPARAZZO 1. Nem beszélhetek hangosan, főnök. Nem akarom felkölteni. Igen, itt van, velem van.
A FŐNÖK HANGJA Hogyhogy?
PAPARAZZO 1. Lejöttem az imént, főnök… ide hozzá, a kertbe… Tele volt még itt kajával, és még sör is volt… Mert nem bírtam tovább, főnök, szomjas voltam. És egyszer csak meglátott, és az ölembe ugrott. Ez van…
A FŐNÖK HANGJA De, honnan is beszélsz pontosan?
PAPARAZZO 1. Tőle, főnök. Lefektettem a szobájába, és most alszik. Ki volt már merülve, főnök, azt hiszem, egész éjjel tekergett a városban. Mindenesetre, azt hiszem, összetéveszt engem valakivel, fogalmam sincs, kivel. Mit csináljak most, főnök, mit tanácsol?
A FŐNÖK HANGJA Hagyd a francba, Mario, inkább foglalkozz a Nappal!
PAPARAZZO 1. Hogy?
A FŐNÖK HANGJA Csinálj egy szép fotót a Nappal, érted? Menj fel a tetőre, szereld fel azokat a nyavalyás gépeket, hogy fedjék a horizontot és az eget. És ha ez a nyavalyás Nap mégis felkel, csinálj gyorsan egy képet. Akarok egypár szép fotót ezzel a nyavalyás nappal, ha még valaha is felkel egyáltalán… Érted?
Mert ha mégis felkel, akkor akarok egy külön kiadást az első oldalon egy szép napfelkeltével. Érted?
(Egy vonat megy a távolban. Rucák hápognak a távolban. Vagy egyéb mód a múló idő jelzésére.)
14. Jelenet
(Az utcán, AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA közelében. A jelenet egy gyertya fényénél játszódik. A csellós ember, A szaxofonos ember és A fuvolás ember énekelnek A HANGszereiken. Holtfáradtan, a három ember elég megközelítően zenél, szemmel láthatóan küszködve az álmosság ellen. Időnként egy-egyikük, úgy tűnik, az öszszeomlás szélén áll, de a másik kettő rögtön felkarolja. Mindahányszor újrakezdik a zenélést, egyfajta kétségbeesett harc gyanánt, saját korlátaik ellenére. Valamivel reggel nyolc óra előtt.)
AZ ÜDÍTŐ-AUTOMATA (miután hosszasan hallgatta a zenét, felsóhajt, és fémes hangon felkiált) Istenem… És mégis, milyen gyönyörű!
(A három zenész megáll egy pillanatra, egymásra néznek, körbe néznek, azután folytatják a zenélést. Vagy egyéb mód a felfüggesztett idő jelzésére.)
Vége